Az eritreai Biniam Girmay nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

Kapcsolódó

Fülig érő mosollyal köszönte meg Mark Cavendish, hogy buszmegállót neveztek el róla a magyarok

Imádta a Giro d'Italia magyar szakaszait a kerékpáros sztár.

A keddi etap során három negyedik kategóriás emelkedő várt a bringásokra, az utolsón pedig az összetettben esélyesek csapatai meghúzták a sort, így cirka 25 fő hajtott a szakaszgyőzelemért. Ebben a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, az U23-as vb-ezüstérmes Biniam Girmay bizonyult a leggyorsabbnak, ráadásul a kerékpárcsere utáni felzárkózással és a záró lejtmenetben támadással is energiát vesztő Mathieu van der Poel előtt ért célba.

Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki szakaszsikert ünnepelhetett az olasz körversenyen.

Az összetett élcsoportja nem változott, mindannyian az élbolyban értek célba, így továbbra is a spanyol Juan Pedro López viseli a rózsaszín trikót. A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) egy, Fetter Erik (EOLO-Kometa) öt perc hátránnyal ért célba, Peák pedig közel tíz percet kapott.

Végeredmény - Giro d'Italia, 10. szakasz, Pescara-Jesi, 196 km

1. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 4:32:07 óra
2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Vincenzo Albanese (olasz, EOLO-Kometa) a. i.
…75. Valter Attila (Groupama-FDJ) 1:02 perc hátrány
…106. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 5:08 p h.
…127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 9:51 p h.

AZ összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 42:24:08 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE Emirates) 12 mp hátrány
3. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.
…43. Valter 34:40 perc hátrány
…96. Fetter 1:30:12 óra hátrány
…138. Peák 2:11:54 ó h.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!