Nagy Blankának nem ment el a kedve a politikai szerepvállalástól, a DK Facebook oldalán jelentette be, hogy a kiskunfélegyházi gimnazista is felszólal a kampánynyitójukon.


Nagy Blanka azzal vált ismertté, hogy egy kecskeméti tüntetésen durva szavakkal illette a Fideszt és Áder Jánost. A kormánypárti újságírók ezen annyira felhúzták magukat, hogy Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője leribancozta a gimnazistát, Bayer Zsolt pedig nyomorult, ócska rohadt prolinak nevezte.

A fideszes lapok ezek után Nagy Blanka jegyeivel kezdtek el foglalkozni, azt terjesztették, hogy több tárgyból is bukásra áll, emiatt viszont egymás után vesztették el a Ripost, és az ehhez hasonló újságok a pereket. A Fidesz médiáját az elbukott perek sem zavarták meg, már sikerült Nagy Blanka ellenőrzőjébe is belesniük, amiért majd megint be fogják ezeket a kormánylapokat perelni.

Nagy Blanka egyébként februárban még azt mondta, hogy egy ideig kivonja magát a közszereplésből, mert szeretne az érettségire és a felvételire koncentrálni. A gimnazista lány egyre otthonosabban mozog a politikában, találkozott már Frans Timmermanssal, az Európai Bizottság alelnökével is.

(Fotó: MTI / Mónus Márton)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!