Tényi István jelentette fel őt. Tényi szerint a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentése már nem fér bele a véleménynyilvánítási szabadságba.


Hódmezővásárhely polgármestere a Mindenki Magyarországa Néppárt tisztújító kongresszusán tartott beszédet a hétvégén.

Tényi István volt fideszes politikus feljelentette a rendőrségnél Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) EP-listavezetőjét, mert a politikus szombaton arról beszélt, hogy a kormánytagok „attól félnek, hogy lógni fognak″.

Márki-Zay a kegyelmi ügy kapcsán beszélt arról, hogy a botrányok miatt recseg-ropog ez a rendszer, és újra látja a reményt a szemekben.

„Megérkeztünk a kegyelmi botrányokhoz. Igen, látjuk azt, hogy pedofil, korrupt, terrorista, embercsempész bűnözőknek kegyelmeznek meg titokban. Mind a mai napig nem tudjuk, hogy ki az a negyven bűnöző, akit rászabadítottak a magyar társadalomra, hogy ezek közül hány pedofil bűnöző lehet, még a pedofiltámogató, azt eltitkoló, eltussoló, családjához köthető bűnözők mellett. De azt is látjuk ennek a botránynak a nyomán, hogy recseg-ropog ez a rendszer, hogy ennek a rendszernek vége lesz, úgyhogy ha eddig valaki apátiába süllyedt, mint ahogy sokan közülünk is 2022. április 3. után, most látom a reményt a szemekben, látom azt, hogy érzik az emberek, hogy

- hangzott el Márki-Zay Péter kampánnyitóján, amit itt lehet visszanézni (2 óra 33 perctől hangzik el a fenti részlet).

Tényi István szerint a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentése már nem fér bele a véleménynyilvánítási szabadságba.

(via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!