Nyugodtan mondhatjuk, kánikula tombol hazánkban, a 34-35 fokos csúcshőmérsékletek jócskán meghaladják az augusztus végén szokásos értékeket. Az 20. környéki nyárzáró hidegfront ugyan idén is célba vette a Kárpát-medencét, ám gyengécskének bizonyult, gyakorlatilag felkenődött az Alpok nyugati lejtőin.


Most viszont azt mondhatjuk, itt a vége. No, nem a nyárias időnek, de a gyötrő forróságnak mindenképp:

Kedden napközben nyugatról erős hidegfront éri el hazánkat, ami egyik percről a másikra jó 10 fokos lehűlést, nagyobb esőket hoz - először csak nyugaton

- fogalmaz a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Nyugaton ősz, keleten nyár

Érdekes kettősség fog kialakulni. A Fekete-tenger térségében ugyanis egy stabil anticiklon gomolyog, ami ha nem is megállítja, de nagyon lelassítja a front keleti irányú vonulását nagyjából a Duna vonalán.

Így keddtől a Dunántúlon csapadékos lesz az idő 20 fok körüli hőmérséklettel, míg a keleti országrészben 30 fok közelében marad a hőmérséklet, és csak egy-egy zápor-zivatar kialakulására van esély.

Lassanként azonban a szezonzárónak is tekinthető front meghódítja az egész országot, csütörtök-péntek magasságában mindenhol megszűnik a kánikula, beáll a szeptember elejére jellemző 24-28 fokos hőmérséklet - már ami a nap legmelegebb óráit illeti. Hogy mi lesz utána, az még elég kétséges, a jelenlegi állás szerint szeptember második hete változékony időjárással telik majd, de erről majd a maga idejében.

A részletek

Nézzük most a részleteket a Kiderül.hu péntek reggeli előrejelzése alapján.

Pénteken

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhőkre és kevés fátyolfelhőre számíthatunk.
  • A délutáni, esti órákban elszórt jelleggel kialakulhatnak helyi záporok, zivatarok, nagyobb számban a Dél-Alföldön, legkisebb eséllyel pedig délnyugaton.
  • Az északkeleti szél csak néhol élénkülhet meg, de zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között várható, az Alpokalján van esély 30 fok alatti értékekre. Késő este 22, 26 fok várható.

Szombaton

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel.
  • Néhol fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A keleti, északkeleti szél néhol megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között várható.

Vasárnap

  • Nagyrészt derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, déli szél többfelé élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Hétfőn

  • Kezdetben napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • A Dunántúlon az erősödő gomolyfelhő-képződés mellett zápor, zivatar is előfordulhat.
  • A délkeleti szelet élénk lökések kísérik, majd nyugaton a szél északira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 34 fok között alakul.

Kedden

  • Nyugaton nagyrészt erősen, keleten változóan felhős lesz az ég.
  • Nyugaton eső, zápor, északkeleten zivatar is várható, másutt kicsi a csapadék esélye.
  • Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon erős vagy viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 32 fok között valószínű, nyugatról kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Szerdán

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek.
  • Főként nyugaton és északon valószínű eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!