Ha megkérdeznénk száz magyart, hogy szerintük ki a valaha volt legnagyobb magyar képzőművész, a túlnyomó többség biztosan Munkácsy Mihály nevét említené. Olyanok az ő képei a hazai festészetben, mint Gárdonyi Géza és az Egri Csillagok, vagy Petőfi Sándor versei az irodalomban: bár a legszélesebb értelemben vett közönség kedvencei, a szakma is elismeri őket.
A Lieb Mihály néven, 1846-ban, Munkácson, elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládba született művész életében
szinte semmi sem indokolta, hogy ünnepelt művésszé váljon, tehetsége mégis utat tört magának.
Mihály és négy testvére tragikusan korán, 1852-ben elárvultak. A gyerekek különböző rokonokhoz kerültek. Mihály Békéscsabára, az egyik anyai nagybátyához, aki azonban nem sokat nézett ki a kisfiúból, ezért az elemi iskola után asztalosinasnak adta. A fiúnak keserves évei következtek, naponta 10-12 órát dolgoztatták, enni alig kapott, a verést azonban nem sajnálták tőle. Miután lejárt a szerződése, Aradra került segédnek. Ekkoriban kezdett rajzolgatni, az életkörülményei viszont egyáltalán nem javultak. A rengeteg nélkülözés miatt súlyosan megbetegedett, ezért 1860-ban visszaköltözött a nagybátyjához, aki akkor már Gyulán élt. Amikor Mihály megmutatta a nagybátyjának a rajzait, ő végre belátta, talán más is lehetne a fiúból asztaloson kívül.
Amikor Munkácsy Mihály majdnem megvakult
Kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb élő magyar festőművész fiatalon majdnem megvakult. A látását egy budapesti orvos mentette meg, hálából egy különleges képet kapott érte Munkácsytól.
Mihály tizenöt évesen ismerkedett meg első mesterével, a vándorfestő Szamossy Elekkel, aki nem csak a szakma alapfogásaira, de művészettörténetre is tanította. Az ő tanácsára költözött Mihály 1863-ban Budapestre, ahol Munkácsy-ra magyarosította a nevét. Két évvel később a bécsi akadémián tanult, de miután meghalt a pártfogója, el kellett hagynia az intézményt. A kiegyezés után állami ösztöndíjjal tanulhatott Münchenben, majd Párizsban. Az első ismertséget hozó képét, a korábbi élete által ihletett Ásító inast 1868-ban festette, egy évvel később pedig elkészült a Siralomház című kép első verziója, ami nemzetközi hírnevet hozott számára.
Miután a Siralomház aranyérmet nyert a 1870-es párizsi Szalon kiállításán, Munkácsy úgy döntött letelepszik a francia fővárosban. Sikerei ellenére alkotói válságba került, folyamatosan kételkedett a saját tehetségében. Depressziójában olyan mélyre merült, hogy pártfogója, Henri Edouard de Marches báró colpachi kastélyában öngyilkosságot kísérelt meg. Kiugrott egy emeleti ablakból, de szerencsére nem sérült meg komolyabban. Mire felépült, az életkedve is visszatért, újra festeni kezdett.
Az egykor nyomorgó asztalosinas valóságos sztárrá vált a korszak kulturális és képzőművészeti fővárosának számító Párizsban. Bár általában a paraszti világból merítette témáit, az arisztokraták vagyonokat fizettek a képeiért. De Marches báró 1873-as halála után, a gyászév leteltével Munkácsy feleségül vette egykori pártfogója özvegyét, a 29 éves Cécile Papiert. A házaspár Párizsban vett villát, melynek szalonjában minden héten összegyűlt a francia főváros művészeti életének krémje.
Műtermében Munkácsy mindig több képen dolgozott egyszerre. A plebejus témák mellett egyre többször festett arcképeket, és szalonképeket. 1878-ban festette meg Miltont, melyen a már vak és beteg költő a családja társaságában, egy szobabelsőben látható. Munkácsy valószínűleg azért épp a XVII. századi angol költőről készített képet, mert maga is elkezdett betegeskedni. Nagy csalódására, párizsi képkereskedője, Goupil nem vette át tőle a képet. Nem sokkal később Charles Sedelmeyer osztrák műkereskedő mégis megvette, majd Európa számos művészeti központjában bemutatta a Miltont. A festményt végül az amerikai Robert Lenox Kennedy vette meg, majd New Yorkban, a róla elnevezett Lenox könyvtárban (mai nevén Public Library) talált neki helyet. A festmény, amely végül világhírűvé tette Munkácsyt, ma is ott található.
Munkácsy az 1880-as években fogott bele talán legismertebb, monumentális festményei, a Krisztus-trilógia megalkotásába. Az elsővel, a Krisztus Pilátus előtt cíművel 1881-ben lett kész. A festményhez rengeteg tanulmányt, és vázlatot készített. Amikor végre befejezte a képet, és azt Sedelmeyer palotájában kiállították, kígyózó sorokban állt a tömeg a bejáratnál, egész Párizs látni akarta Munkácsy mesterművét.
A trilógia második darabja, a Golgota 1884-ben készült el. Ahogy az első képhez, Munkácsy ehhez is élő modelleket keresett, de sehogyan sem talált olyat, akiről a szenvedő Jézust megmintázhatta volna. Gondolt egyet, és saját magát kötöztette rá egy hatalmas keresztre, majd az így készült fotók alapján dolgozott. Közben, a Krisztus Pilátus előtt Sedelmeyerrel Európában, és Angliában turnézott. Amikor a második kép elkészült, az első is visszatért Párizsba, hogy Sedelmeyer palotájában, egy külön erre a célra emelt pavilonban, együtt állíthassák ki őket. Elképesztően nagy volt a siker.
Az európai bemutatók után a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota az alkotójukkal együtt Amerikába utaztak. Munkácsyt úgy ünnepelték a tengerentúlon, mint egy igazi világsztárt még az Egyesült Államok elnöke, Grover Cleveland is fogadta.
A két monumentális Krisztus-festmény hosszú időre az újvilágban ragadt: John Wanamaker, egy dúsgazdag üzletember megvásárolta őket.
A trilógia harmadik darabja, az Ecce homo kissé kilóg a sorból. Munkácsy az élete végén, 1896-ban festette. A millenniumi ünnepségsorozat részekét, Budapesten kiállított képet több százezren nézték meg. Munkácsy ekkor már beteg volt, az idegei hamarosan fel is mondták a szolgálatot. Élete utolsó éveit szanatóriumokban töltötte, de már soha nem lett régi önmaga. Endenichben, a szanatóriumban halt meg 1900. május 1-én. Ravatala fölé a Krisztus Pilátus előtt egy kisméretű reprodukcióját akasztották.
Szinte csodaszámba megy, hogy az egyik legsikeresebb magyar művész egyáltalán festővé válhatott.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
Kiemelt kép: Roger-Viollet Collection / AFP
