Munkácsy vagy eredeti nevén Lieb Mihály, amellett, hogy Magyarország egyik legnagyobb festője volt, fiatalon sok mindenben kipróbálta magát. Asztalosinasként indult, majd később szerepelt színpadon és megmérettette magát az írott sajtóban is. Egy festőnek viszont mégis a szeme a legfontosabb eszköze az alkotáshoz, főleg, ha olyan festőről beszélünk, aki kifejezetten grandiózus képekkel igyekezett lenyűgözni a nyugati közönséget.


Munkácsy szembetegsége érdekes kérdés. Szinte minden életrajz azt írja, hogy a szemét 1866 körül támadta meg a betegség, amely annyira komoly volt, hogy vaksággal fenyegette az akkor még pályakezdő festőt. Munkácsy Ligeti Antal és Than Mór ajánlásával került a Szent Rókus kórházba, ahol dr. Hirschler Pál szemorvos kezelte.

Ihletések

Hirschler doktor szakértelmének köszönhetően a vaksággal fenyegető betegség alig néhány hét alatt elmúlt. A szeméből élő Munkácsy érthető módon hálás volt a gyógyulásért, ezért A bogrács című képét ajándékozta az orvosnak.

Ligeti nem csak dr. Hirschler felé terelte az ifjú Munkácsy-t. Az ő nevéhez fűződik ugyanis annak a nemzeti festészetnek az ötlete, amely Munkácsy életművét meghatározta, és amely népi témájával már ezen a korai festményén is megmutatkozik.

Hasonló hatása volt a képre a másik tanárának, Than Mórnak is. Than paraszti zsánerképeinek kompozíciója szépen megjelenik A bográcson is: tagolt, világosan elkülönített kompozíciók, kerek formák, dús paraszti ruházat.

A kutya

A bogrács a lemenő nap fényében, némi humorral megszórva ábrázolja az arató munkások vacsoráját készítő asszonyokat. A Munkácsy életrajzát író Malonyay Mihály szerint a képen azt a pillanatot sikerült megragadni, amikor egy egeret kergető kutya feldönti az étellel teli vasbográcsot, ami ezért a földre ömlik ki.

A mű 1864-ben született, legalábbis a szignó szerint, amelyet Munkácsy gyakran utólag tett rá a képeire. Két évvel később, 1866-ban ajándékozta oda szemorvosának, és indult el a világhír felé.

A festményt hamarosan elárverezik a BÁV művészeti árverésén, a kikiáltási ára 24 millió forint.

Kiemelt kép: BÁV

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!