Március elején Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilvánosságra hozta a kínai gyártású Sinopharm vakcina beszerzésére kötött szerződést, amelyet Müller Cecília országos tiszti főorvos írt alá. A dokumentumból kiderült, hogy a magyar állam egy kft.-t bízott meg az 55 milliárd forintos ügylet lebonyolításával, vagyis a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ahelyett, hogy közvetlenül a gyártóval szerződött volna, a Danubia Pharma Kft.-re hagyta a beszerzést.


Hamarosan az is kiderült, hogy a közbeszerzés nélkül kiválasztott kft. alig néhány hónappal az üzlet megkötése előtt a Syntonite Med Zrt. tulajdonába került. A történet innentől válik homályossá, mert a Syntonite Med nyilvánosan elérhető papírjaiból a valódi tulajdonosok kiléte nem megismerhető.

A cég február elején tartott közgyűlésének jelenléti ívéből kiderül, hogy a kínai beszerzési szerződést aláíró Tuza Máté vezérigazgató és az egykori alapító, Gergely Csaba, az UTE egykori jégkorongozója, a Zuglói Piranhák nevű amatőr hokicsapat edzője csak részvényesi meghatalmazott státusszal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy nem ők a részvények tulajdonosai, ám így a valódi tulajdonos képviselői lehetnek a cégügyekben. Ezzel a megoldással biztosítani lehet, hogy a részvénytársaság úgy működjön, hogy a tulajdonos a nyilvánosság elől rejtve marad.

A Müller Cecília által szignált szerződés 7. pontja ugyanakkor azt állítja, hogy a vakcinabeszerzéssel megbízott cég a megállapodás megkötésekor átlátható szervezetnek minősült.

Sőt, azt is kikötötték, hogy amennyiben a cég elveszti átláthatóságát, az NNK jogosulttá válik arra, hogy azonnali hatállyal, kártalanítás nélkül felmondja a megállapodást.

Ezek azért fontos kitételek, mert amennyiben a Danubia Pharma nem minősülne átláthatónak, az országos tiszti főorvos vezette NNK törvényt sértett volna a szerződéskötéssel.

A kormány a veszélyhelyzetre tekintettel felmentést adott ugyan a közbeszerzési kötelezettség alól, az államháztartási törvényben meghatározott kötelezettségek viszont továbbra is érvényesek az NNK-ra is. A jogszabály kimondja, hogy állami szerv kizárólag átlátható szervezettel köthet megállapodást. Jogi értelemben pedig csak az a vállalkozás tekinthető átláthatónak, amelynek tulajdonosi szerkezete és tényleges tulajdonosa megismerhető.

Az állami megrendelések esetében a szerződéskötés előtt a kiválasztott cégnek átláthatósági nyilatkozatot kell tennie. A Pénzügyminisztérium államháztartási tájékoztató oldala szerint e kötelezettség alól csak a minimális, százezres nagyságrendű megbízások esetén lehet eltekinteni. A kötelezettség a Danubia Pharma és a Syntonite Med esetére is kiterjed, azaz nyilatkozni kell akkor is, ha egy cégnek nem természetes személy, hanem egy további vállalkozás a tulajdonosa. A kormányhivatal.hu oldalról letölthető formanyomtatvány szerint a nyilatkozatban az érintetteknek a tényleges tulajdonos nevét, lakcímét, adószámát és tulajdoni hányadát is meg kell adniuk a megrendelőnek.

A kínai vakcinabeszerzésről szóló megállapodás jogszabályi hivatkozásából az hámozható ki, hogy ezt a nyilatkozatot a Danubia Pharma képviselője, Tuza Máté is megtette.

A 24.hu a napokban megkereste az NNK-t és a Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal a kérdéssel, hogy a Danubia Pharma Kft. képviselője valóban leadta-e a nyilatkozatot. Azt is kérdeztük, hogy ha a szerződésben foglaltaknak megfelelően megkapták a Syntonite Med Zrt. részvénytulajdonosairól szóló információkat, kinek vagy kiknek a neve szerepel a dokumentumban. Válasz azonban sem Müller Cecíliáéktól, sem Kásler Miklós minisztériumából nem érkezett.

Tuza Máté korábban az Indexnek adott nyilatkozatában azt állította, hogy "a cég tulajdonosai magyar szakmai befektetők, akik a hazai egészségügy helyzetének javításában látják a jövőjük zálogát".

A Válasz Online múlt heti cikke szerint a rejtélyes befektetőt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közelében kell keresni. A lap szerint Szijjártó egykori helyettese, a most a kormánypárti médiumok sorát kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatójaként dolgozó Szabó László sógora, Szeverényi Márk és üzleti köre állhat a kínai vakcinabeszerzés mögött. Azt írták, hogy Tuza Máté valójában a Szeverényi-érdekeltségek bejáratott könyvelési szolgáltatója, Hampton Kft. nevű cégét tavaly hét Szeverényi irányította vállalkozás is alkalmazta. Ezért egyre erősebb a gyanú, hogy a Mediaworks-vezér sógora, Szeverényi Márk áll a csapat mögött, amely összességében, a lélegeztetőgép-bizniszt is figyelembe véve, immár 105 milliárd forintos Covid-ügyi közpénzbevételnél tart.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!