Cikkünk folyamatosan frissül.


A rendőrség munkatársai azt tapasztalják, hogy a jó idő beálltával a lakosság egyre nagyobb számban veszi igénybe a közterületeket, és megszegik a kijárási korlátozás szabályait, mondta Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: összesen 4292 rendőri intézkedést foganatosítottak, 3102 esetben alkalmaztak figyelmeztetést, 532 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőr alezredes közölte, hogy a veszélyhelyzettel összefüggésben új rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály részletesen szabályozta a rendvédelemben és honvédelemben dolgozókra vonatkozó intézkedéseket.

Kiss Róbert emlékeztetett, hogy a rendelet értelmében veszélyhelyzet megszűnéséig ingyenes lesz a parkolás az egész országban.

Ellátják továbbra is a határforgalom-ellenőrzési feladatokat, kizárólag a teherforgalom vonatkozásában a belépő oldalon csak Röszkénél lehet csak kisebb várakozási időre számítani.

Idáig összesen 14 325 házi karantént rendeltek el, már több mint 112 ezer esetben intézkedtek, az üzletek korlátozott nyitva tartásának ellenőrzését is folyamatosan végrehajtják.

Müller Cecília országos tiszti főorvos közölte, hogy ahogy korábban megírtuk, újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 744 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Az elhunytak mindannyian valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, emlékeztetett. Az országos tiszti főorvos újra felhívta a figyelmet arra, hogy fokozottan figyeljünk az idősekre.

Ketten még nem gyógyultak meg, de nagyon reményteli, hogy a lélegeztetőgépről le tudták venni őket a Szent László kórházban

- mondta.

Az egyéni védőeszközök kiszállítása folyamatosan történik, az alapellátásba is megérkezett a 522 sebészi szájmaszk, de a további eszközök folyamatos pótlása is zajlik.

A tegnapi naphoz hasonlóan egy nap alatt nem változtak azok az arányok, amelyek Magyarország területének fertőzöttségét mutatják. Továbbra is nagyon kiemelten vezet Budapest és Pest megye, ők több mint az összes nyilvántartott fertőzött kétharmadát veszik ki

- hangsúlyozta.

Természetesen az egész országban jelen van a vírus, tette hozzá, így azt szeretné kérni, hogy a parkolás térítésmentessé tétele ne jelentsen egyfajta lazítást, ez azt a cél szolgálja, hogy a tömegközlekedési eszközöket ne kelljen igénybe venni azoknak, akiknek halaszthatatlan dolgukat kell elintézni.

A New York Times vasárnapi cikkére reagálva a 24.hu kérdésére Müller Cecília leszögezte, a WHO magyarországi vezetőjével folyamatos szakmai kapcsolatban vannak, így nagyon nehéz elhinnie, hogy bármi olyan nyilatkozatot tett volna, ami nem fedi a valóságot.

New Yorkban van most éppen elég probléma ahhoz, hogy azzal tudjanak foglalkozni. A magyar helyzet kezelését bízzák a magyar szakemberekre

- tette hozzá.

Újságírói kérdésre a tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a csoportos megbetegedés azt jelenti, hogy egyfajta közösségi terjedés van jelen, nem tudjuk beazonosítani minden esetben, ki kitől kapta meg a betegséget. Ezzel szemben tömeges megbetegedés esetén a vírus minden tekintetben beazonosíthatatlan módon terjed, a kis közösségeket sem tudják már beazonosítani, az egész ország területén nagy tömegben, nagy számban fordul elő a betegség.

Itt egyelőre még nem tartunk

- szögezte le.

Hadházy Ákos hétvégi állítására reagálva Müller Cecília azt mondta, az eljárásrend folyamatosan változik, de ez az állítás csak a szükséges minimumot határozta meg, de természetesen máshol is végeznek teszteket.

Szintén újságírói kérdésre reagálva Kiss Róbert elmondta, a kormány szerdán hoz döntést arról, hogy lesz-e szigorítás a kijárási korlátozás tekintetében. Előfordulhat, hogy az operatív törzs arra tesz majd javaslatot, hogy eltérő intézkedéseket hozzanak Budapesten.

A rendőr alezredes arról is beszélt, hogy hangsúlyosabban ellenőrzik ezentúl azokat a helyeket, ahol erőteljesebben fordul elő a csoportosulás, így a közterületeket és kirándulóhelyeket.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!