A magyar női kézilabda-válogatott nagy csatában kapott ki 25-24-re a spanyolországi világbajnokságon, így a második helyen végzett a csoportjában és két pontot visz magával a középdöntőbe.

Kapcsolódó

Körömrágós meccsen vereség a németek ellen a kézivébén

Az első félidei ötgólos hátrányt ledolgozta, de a végjátékot nem bírta a magyar válogatott, amely 25-24-es vereséget szenvedett és két pontot visz magával a középdöntőbe.

A mezőny legjobbjának megválasztott Bíró Blanka 38 lövésből 15-öt kivédett, rajta nem is múlt semmi, de ahogy arra a Ferencváros kapusa is rámutatott, támadásban rengeteg volt a hiba.

A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, a második félidőben óriási dolog volt, hogy egyenlíteni tudtunk, és onnantól kezdve folyamatosan tartottuk a döntetlen körüli eredményt. Lélektanilag óriási előny és megnyugvás lett volna, ha sikerül előnybe kerülnünk

- mondta Bíró a mérkőzésről.

A védekező-specialista Planéta Szimonetta is az elöl elszórt labdákat emelte ki, ugyanakkor úgy fogalmazott, nagyon rossz úgy kikapni, ahogyan a magyar női kézilabda-válogatott hétfőn elveszítette a Németország elleni mérkőzést.

"Nagyot küzdöttünk, hogy vissza tudjunk jönni, de sajnos a legvégén nem jött össze az egyenlítés. Náluk volt az előny, ennek tudható be, ha nálunk dadogott a labda, hiszen lélektanilag mindig az van előnyben, aki vezet. Nagyon rossz így kikapni.

Most volt a legtöbb eladott labdánk, technikai hibánk, és megremegett a kezünk. Talán a fáradtságnak tudható be, mert eddig nem volt ránk jellemző mindez"

A német csapat ezzel megnyerte az E csoportot és a maximális négy pontot viszi magával a granollersi középdöntőbe, a magyarok pedig kettőt. A középdöntőben szerdán 20.30-tól Dánia, pénteken 18 órától Kongó, vasárnap 18 órától pedig a Koreai Köztársaság lesz az ellenfelük, a negyeddöntőbe az első két helyezett kerül.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!