Immár a Kúria szerint is törvénytelenül kampányolt a budafoki időközi önkormányzati képviselő-választáson Karsay Ferenc fideszes polgármester - derült ki a Momentum közleményéből.

Mint írják, az időközi önkormányzati képviselő-választáson a Fidesz jelöltje mindössze 10 szavazattal, alig 1 százalék különbséggel nyert, miközben a kerület kormánypárti vezetője törvénytelenül, több alkalommal az önkormányzat felületein, a lakosságot egyoldalúan tájékoztatva kampányolt a Fidesz jelöltje mellett.

Havasi Gábor, a fővárosi közgyűlés momentumos tagja legfrisseb Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy a Fővárosi Választási Bizottság elfogadta a Momentum indoklását, és megállapította, hogy a választási kampányban sérült a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye, szerdán pedig a Kúria elutasította a polgármester fellebbezését.

Karsay védekezésében azt állította, hogy az önkormányzat Facebook-oldalán közzétett, az önkormányzat logójával, az önkormányzat sajtófőnökének szereplésével készített "polgármesteri fogadóóra" című videójában nem polgármesterként, hanem a Fidesz kerületi elnökeként nyilatkozott.

Vicces érvelés, a bírókat sem győzte meg

- írja Havasi Gábor. Hozzátette:

Karsay Ferenc szerint alaptalanul rágalmaztuk, de már jogerős papírja van róla: a Kúria szerint is törvénytelenül kampányolt.

Kapcsolódó

Törvénytelenül kampányolt a fideszes budafoki polgármester a Momentum szerint

A Fővárosi Választási Bizottság elmeszelte Karsay Ferencet, aki a hétvégi időközi előtt közpénzből kampányolt, közölte a Momentum.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!