Dorina mellette volt a nehéz napokban, de a színész most úgy érzi, végleg meg kell vívnia a harcot démonaival.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, szörnyű képek jelentek meg a médiában Molnár Gusztávról. A láthatóan különböző sérüléseket szenvedett színész a budapesti Corvin Pláza közelében a földön aludt, a felvételek tanúsága szerint egyértelműen nem "tisztán", korábbi problémájából kiindulva feltehetőleg alkohol hatása alatt.

Molnár most exkluzív interjút adott a Blikknek, amiben elmondta, hogy hidegzuhanyként hatottak rá a képek, és mesélt egy lányról is, akivel a hétvégi Pozsonyi Pikniken látták. Mint mondta: „akkor ért véget az az intenzív terápia, amelyre a saját akaratomból vonultam be. Épp most kaptam meg a zárójelentésemet is.” Kiderült, a képek készítésének napján mentő vitte kórházba, de hamarosan kiengedték.

„ [...] amikor pedig újra ott voltam egy üres lakásban egyedül, arra gondoltam, nagyon nagy a baj, és ha nem kérek segítséget, annak tragédia lesz a vége.

Elárulta, hogy a párjáról, Dorináról van szó, aki elmondása szerint ismét vele volt a bajban. Azt is elmondta, hogy ő kevésbé volt kiakadva a róla titokban készül fotók miatt, mint sok ismerőse. Sokkal többen küzdenek ezzel, mint gondolnánk, csak épp nem fotózzák le őket.

Valójában megkönnyebbülést éreztem, nem bánom és nem is foglalkozom mások véleményével. Tiszta lappal indulok” – fogalmazott.

Hozzátette: nemcsak az intenzív, másfél hetes terápiára járt. „Most egy felépülő csoportba járok minden nap, két hónapon keresztül, aztán ismét bevonulok a Semmelweis klinikára egy hónapra. A gyógyulás kulcsa már a kezemben van, hiszen megtanultam még Komlón. A szakemberek segítségével pedig vissza tudok találni arra az útra, amin már elindultam, sőt, egy nagy részét meg is tettem már” – árulta el a színész.

A színész arról is beszélt, hogy sokan küzdenek az alkoholfüggőséggel, és a felépüléshez vezető út során többeknek többször is vissza kellett esniük, mire sikerült végleg megszabadulniuk a függőségtől. Úgy érzi, hogy egy életközepi válsággal is szembe kell néznie, amely részben hozzájárult az alkoholproblémáihoz. Szakemberek segítségével most nemcsak az alkohol letételén dolgozik, hanem a lelki sebein is, amelyeket gyermekkorából hozott magával. Nemcsak a testi felépülésre koncentrál, hanem a lelki egészségét is helyre kívánja állítani – hangsúlyozta a Blikknek.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!