A 168 Óra születésnapos (85.) nagyinterjút készített Moldova Györggyel. A legolvasottabb magyar író elárulja, azért ír még mindig (most jelenik meg legújabb könyve, az Előttünk az özönvíz), mert rossz a közérzete, ha nem teszi, és maradt is még témája.

Azt mondja, most a legnagyobb élő magyarról, Iványi Gáborról ír, akit nagyszerű és bátor embernek, ragyogó elmének nevez. Ő sem fél, amióta negyvennégyben töltött puskát fogott rá egy katona. Belenézett a csőbe.

A félelem örökre kiment belőlem.

A csúcsértelmiség ajnározásánal fontosabb neki, hogy "az emberek higgyenek" az írásaiban. Cáfolja, hogy a Kádár-korszak félhivatalos írósztárja lett volna, szerinte inkább "kazánszerelő sztár" volt, 1956 után hét évig nem jelenhetett meg.

Némi múltidézés után eljutnak a máig. Oda, hogy

ami most megy, jó vége nem lehet. Növelhető a migránshisztéria, fokozható a félelem, de ez is csak kitöréssel végződhet.

Nem örül, mert

minden népítélet szörnyűség. Kevés embert sokáig, sok embert kevés ideig lehet bilincsben tartani, és a végén majd jön a krach.

Szerinte erre célozgatott is Orbán Viktor, akinek a rendszerét nem akarja minősíteni, de ő egy percig sem hitt benne. Úgy véli, a magyar politikai rendszerek "többnyire egyemberesek", de mióta Kádár János meghalt "nincs is első emberünk". Tőle hívhatják zsarnoknak, elismeri hibáit, amelyek közül a legnagyobbnak azt tartja, hogy elmulasztotta kompromittálni ellenfeleit, akik aztán

a rendszerváltás után, huss, átsurrantak a pálya másik oldalára. Nyolc pártnak adott az MSZMP-MSZP ilyen vagy olyan rendű-rangú vezetőt.

Ha már térfélcsere, akkor az interjúból az is kiderül, hogy Moldova György nemcsak a politikával, a hanem a focival is elégedetlen. Szerinte nincsenek már igazi fociklubok. Azokat pénznyelő intézmények, a játékosokat futballista bérmunkások váltották.

Moldova György március 12-én ünnepelte születésnapját. Soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, de baloldali kötődését soha nem titkolta. A világ talán legtöbbet focizó írója (a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje) volt, amíg orvosai el nem tiltották. Korábban azt mondta, a fociról még szokott álmodni is.

Moldova György az Orbán-féle puhatestűségről

A foci nagyon hiányzik neki. Arról álmodni is szokott. Attól eltiltották, az írástól még nem.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!