Annyira brutális volt a hír, hogy sokáig tartott, mire a hadsereg leellenőrizte, és hitelt adtak neki, mert még a Hamászról sem feltételezték ezt a kegyetlenséget.


Mi is megírtuk, hogy legalább 40 csecsemőt és kisgyermeket mészároltak le – néhányukat lefejezték – a gázai határ közelében lévő kibucban a Hamász terroristái.

Nicole Zedek, az i24 News tudósítója megdöbbenve számot be a Sderot melletti Kibbutz Kfar Azában történtekről. A családokat az ágyukban lőtték le. A katonák elmondása szerint voltak kicsik, akiket lefejeztek - írta meg a New York Post.

„Ezt senki sem hitte volna” – mondta.

Kfar Aza egyike volt annak a számos izraeli kibucnak, amelyet a Hamász megtámadott a hétvégén. Az i24 News szerint mintegy 70 Hamasz-terrorista követte el a Kfar Aza-i mészárlást fegyverekkel, gránátokkal és késekkel.

– mondta Itai Veruv tábornok.

Akkor sokan kételkedtek a helyi források hitelességében, még az USA legfelsőbb vezetői se akarták kommentálni a hírt, annyira hihetetlennek hangzott.

Azonban az Izraeli Védelmi Erők megerősítették, hogy a hír igaz, olyan csecsemőket találtak, akiket a Hamász terroristái lefejeztek a kibucban.

Jonathan Conricus, az IDF szóvivője elmondta, hogy több mint 100 hullazsákot vittek el az egykor ezer embernek otthont adó közösségből.

"A jelenetek mintha egy zombifilmből származnának, egy tapasztalt haditudósító a legrosszabb dolognak írta le, amit valaha látott" – mondta Conricus.

"Bevallom, beletelt egy kis időbe, hogy valóban megértsük és ellenőrizzük ezt a jelentést, és nehéz volt elhinni még a Hamaszról is, hogy képes volt ilyen barbár cselekedetre."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!