Az állami televízióban adott interjút a kórházak részleges kiürítéséről kedden este Kollár Lajos miniszteri tanácsadó, aki szerint egy hosszú távú terv része a kórházi ágykapacitások felszabadítása, és az erről szóló döntést nem most hozták meg, hanem már hetek óta készülnek a járvány terjedésére - szemlézte az interjút az Index.

A tanácsadó kiemelte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) álláspontja szerint nem egyik napról a másikra "kényszerítették rá a kórházakat", hogy betegeket bocsássanak el, ráadásul - mint mondta - Kásler Miklós miniszter utasításában szerepelt, hogy olyan beteget nem küldhetnek el a kórházakból, aki emiatt életveszélyes állapotba kerülne, vagy tartósan romlana az állapota. Ugyanakkor erre is van példa.

A folyamatos ápolásra szoruló betegeket is hazaküldik a járvány miatt

A Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról nagypénteken kaptak telefont a betegek hozzátartozói, hogy keddig haza kell vinniük javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat.

Kollár azt is elmondta, hogy országonként más és más volt a járvány kezelése, volt, ahol hirtelen tört ki a járvány, és erre nem volt felkészülve az egészségügy, ez pedig kaotikus helyzetekhez és ellátatlan betegekhez vezetett. Míg a műsorban példaként felhozott Dániában, Németországban, Svájcban és Ausztriában "átstrukturálták" a rehabilitációs ágyakat.

Az interjúból kiderült, hogy az Emmi készített egy modellt, amellyel a járvány várható alakulását szimulálják, és ezzel szinte napról napra prognosztizálni tudják a napi új megbetegedések számát. Ugyanakkor ezt Kollár elmondása szerint a Pesti úti idősotthonban regisztrált számok kicsit kizökkentették.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!