A kórházi ágyak kihasználtsága tavaly 66 százalékos volt, azaz a kórházi ágyak 34 százaléka "eleve üresen állt" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, összegezve Kásler Miklós és a kórházigazgatók, intézetvezetők konferenciabeszélgetését. E szerint az első magyarországi koronavírus-fertőzés megjelenése után az elektív (vagyis halasztható) műtétek központi szabályozása mellett "a betegek jelentős része önként lemondott a halasztható beavatkozásokról", így március végére további 24 százalékkal nőtt a szabad ágyak száma.


A közlemény szerint így amikor a miniszter utasításba adta a kórházaknak, hogy szabadítsák fel ágykapacitásuk 60 százalékát,

akkor már az ágyak 58 százaléka országos szinten szabad volt, tehát mindössze további 2 százaléknyi szabad ágy biztosítása volt a feladat.

A magyar egészségügyi rendszer "rugalmasan alkalmazkodott" a hazai járványhelyzethez, a kórházak döntő többsége teljesítette az elvárást, és felkészült a járvány tetőzésére, a fertőzött és nem fertőzött betegek elkülönített kezelésére és a súlyos állapotú emberek lélegeztetésére - olvasható a közleményben.

Ahhoz képest, hogy a miniszter állítása szerint csak az ágyak 2 százalékát érintette az utasítás, sok áldozattal járt, lapunknak számos olvasó panaszkodott arról, hogy tartós ápolásra szoruló hozzátartozójukat küldik haza, Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóját pedig menesztette Kásler arra hivatkozva, hogy nem szabadított fel kétszáz ágyat időre az amputált betegekkel, agy- és gerincvelősérültekkel foglalkozó intézményben.

Külön érdekes, hogy bár a mostani közlés szerint az ágyak 58 százaléka már üresen állt, az utasítást később mégis úgy változtatta meg a kormány, hogy április 19-éig a kórházaknak kapacitásuk 50 százalékát kell biztosítaniuk, összesen 33 ezer ágyat, háromezerrel kevesebbet az eredeti tervnél. Igaz, az új intézkedési tervben is szerepel egy második üteme a kiürítésnek, ami határidőt ugyan nem szab, de a korábbihoz hasonlóan a 60 százalékos szabad kapacitást tűzi célul.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!