Mindent bevallott az a két kiskunfélegyházi autópálya rendőr, akikre két héttel ezelőtt csaptak le a TEK-esek egy összehangolt akció során.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más korrupciós bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a két rendőr és az őket megvesztegető román állampolgárral szemben.

A Központi nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a kiskunfélegyházi autópálya alosztály állományába tartozó két rendőr, szolgálata alatt rendszeresen fogadott el külföldi gépjárművek sofőrjeitől kisebb összegű készpénzt, illetve kisebb ajándékokat, köztük szerszámokat és konzervet.

A vesztegetési pénzt részben azért kérték, illetve fogadták el, hogy eltekintsenek a gépjárművezetők által elkövetett közlekedési szabálysértések miatti bírságok kiszabásától, de olyan eset is előfordult, hogy úgy kaptak pénzt, hogy a sofőrök nem követtek el semmilyen szabályszegést.

A kutatásokon az ügyészség 815 eurót és több mint 1 millió 600 ezer forint készpénzt foglalt le az egyik elkövetőtől, míg a tettenérés helyszínén előkerült az a gumikesztyűbe rejtett 15 euró is, amellyel a román sofőr korrumpálta a rendőröket.

Az ügyészség eddig három személyt hallgatott ki gyanúsítottként. Az egyik rendőr és a román sofőr már korábban tényfeltáró beismerő vallomást tett, ezért ők szabadlábon védekezhettek. Mostanra a másik rendőr is mindent bevallott, ezért neki is megszüntették a letartóztatását, s ő is szabadlábon védekezhet tovább.

Nemrég Nagylaknál is lebukott nyolc korrupt rendőr. Erről ebben a cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó

TEK-esek csaptak le nyolc korrupt rendőrre Nagylaknál

Az elöljárójuknak is jutott az alsógatyába rejtett pénzből. 135 fő vett részt az elfogási akcióban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!