Hegedűs András, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat akcióvezetője szerint ezer méterről felfelé már senkinek sincs kedve beszélgetni a másikkal. Mindenki csak azon gondolkozik, hogyan juthatna mielőbb a felszínre.
Még augusztus végén ragadt egy amerikai kutató hirtelen kialakuló betegség miatt egy 1040 méteres törökországi barlang mélyén. A 40 éves férfit több napi küzdelem után elsősorban a magyar barlangi mentőcsapatnak köszönhetően élve hozták felszínre.
A több, mint egy kilométeres mélységbe lejutni sem volt egyszerű, ahogy a felfelé vezető út is megterhelő volt. A megpróbáltatásokról Hegedűs András, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat akcióvezetője minden részletre kiterjedő posztban számolt be a Facebookon:
„Amikor ide készülsz, ilyen mélyre már csak olyan bejáraton tudsz lemenni, ami maga a bejárat is messze van a civilizációtól. Oda fel kell menned, felvinni minden felszerelésedet. Ahhoz, hogy lejuss, neked, nektek már nagyon hosszú előzetes munkára van szükség, beszerelni a kötélpályákat, hiszen ezeknek a mély barlangoknak nagy függőleges szakaszai vannak. Ezeket a köteleket is oda kell vinni, le kell vinni, és be kell szerelni.
Ezekben a barlangokban általában hideg van. 0-5 Celsius fok közötti hőmérséklet. Ha túlöltözöl, mozgás, mászás közben meleged lesz. Ha nem, fázni fogsz. A bejáraton belépve - vagy beereszkedve - eltűnik a napfény, végig sötét van, a fényt csak a saját lámpád adja. Amit be kell osztani, hogy kitartson végig.
Ezekben a barlangokban általában előbb - utóbb megjelenik a víz, először csak látod csordogálni, aztán folyik, kis patakká duzzad, és ahogy haladsz lefelé egyszer csak észreveszed, hogy vízesés mellett ereszkedsz, ami kellemes vízpermettel áztat. Eső esetén jelentős víz jöhet, ezért a kötélpályát ilyenkor nagy munkával távol kell szerelni a víztől.
Hogy védekezhetsz ez ellen? Vagy nagyon jó, kiszámítható időjárási ablakban kell menned, vagy télen mész, amikor biztosan fagy van kinn, így nem lehet folyékony csapadék, ami lemegy a karsztba. Vagy telefon kell a barlangban legyen, ez viszont csak vezetékes működik, ekkor a kábelt is le kell húzni, és a készülékeket telepíteni, valamint a felszínen is ügyelet kell, aki kezeli a fenti készüléket. Ha rosszra fordul az idő, szólnak, és behúzódsz egy inaktív oldalsó vagy felső járatba.
Már órák óta haladsz, lassan háromszáz méter mélyen vagy. Ez száz emelet szintkülönbség. Ideje megállni kicsit, enni egy csokit. Amit le kellett hozz. Lent semmi nincs. Mész tovább, helyenként szűkületeken préseled át magad, a zsákod, amit húzol magad után elakad folyton. Várod, hogy leérj ötszázra. Eltelt majdnem öt óra, végre meglátsz egy ponyvát, zsinórokat, itt az ötszázas bivak.
Bivak? Az mi? Földalatti tábor! Merthogy lejöttél öt óra alatt ötszázra, és egy étkezés után, ha indulsz is ki, mindjárt lesz az egészből egy 13 órás túra. Túra, hiszen nem csináltál még semmit, csak "túráztál". Nem kutattál, nem mértél, nem fényképeztél. Mindennel, amit itt csinálsz, megy az idő. Így lesz egy feltáró kutatás 24 órás bejárattól - bejáratig. És még csak ötszázon vagy.
Ha itt akarsz kutatni, már akkor is érdemes itt aludni, hiszen akkor lent több napod van, nem kell napi 12 órát le-föl menni pluszban.
Itt ötszázon eszel, főzöl egy teát, kávét és mész tovább lefelé.
Mikor evés után el kell indulni, addigra átfázol, elgémberednek izmaid. De menni kell, messze még a vége. Egyre több víz van, kerülgetni kell, ez elvesz több energiát. Hétszáz körül kezded érezni, hogy jól jönne egy pihenés. Nyolcötvenen még egy csoki, egy gyors kávé. Minden kanyar után várod, hogy már ezerre érj. Több mint 11 órája mégy, mikor végre egy nagy aknában ereszkedés végén felmászol egy oldaljáratba, egy ősi, már nem aktív homokos részen, és eléred az ezres bivakot.
Végre! A fóliasátor, amit korábbi kutatók használnak, még egész jó állapotban van. Lepakolsz, leteszed a derékaljat, felfújod, kicsomagolod a hálózsákot. Mielőtt bekuckóznál végre a hideg sátorba még el kell menned vízért, hogy tudj meleg teát és ételt főzni. A tavalyi tábor üres pillepalackjait megtalálod, és elmész vele a közeli csorgáig, ahol lassan megtöltöd őket. Dobsz bele fertőtlenítő tablettát, és visszaballagsz a bivakba. Kipakolod a zsákod, elkezded "belakni" a sátrat, leveszed a sáros overallod, az aláöltözetre lábadra húzod a hálózsákot, és főzöl egy teát... nem, inkább egy meleg plusz tablettás italt. Ez az egyik olyan, amit a felszínen soha nem készítenél, itt viszont elképesztő finom és meleg. Másik lábosban fő az ennivalód, tészta, némi szalonnával, kolbásszal. Eszel, és lefekszel aludni. A főzéstől már egészen jó idő lett a sátorban, fáradt vagy, hamar alszol...
Másnap arra ébredsz, hogy fázol, és wc-re kéne menni. Ehhez fel kell venni a hideg ruhát, még jobban fázol, nincs kedved... De a szükségletek hajtanak, menni kell.
Lassú míg elkészül a reggeli, összeszeded magad, és elmész a napi kutatási feladatra. Este jössz vissza, és kezdődik elölről minden újra. Itt nincsenek reggelek, nappalok, az örök sötétség birodalmában megszűnik az idő. A harmadik-negyedik napra azt veszed észre, hogy amikor felkelsz, délután öt óra van. Teljesen elcsúszott az idő, hosszabbak lettek a napok.
Eljön a nap, amikor indulni kell kifelé. Felkelsz, reggeli főzés a maradékokból, itt már nem tudsz válogatni, azt eszed, ami maradt, amit abból lehet főzni. Összepakolsz, összerakod a zsákod, és nem érted, hogy kietted az ennivalót, és mégis nehéz a zsák. Kifelé is kapsz még egy zsákot a felszerelésekkel. Elindulsz a kötélen fel, lassan, elgémberedett izmokkal. Nagyon messze van a kijárat, felfelé lassan haladsz. Egyetlen felesleges mozdulat sincs, nincs fölös erőkifejtés, minden energiára szükséged van. A zsákok lengenek alattad ahogy mászol fel, többször meg kell állítanod, mert ez nagyon hátráltat.
Már két órája mész, amikor még csak -800 méteren vagy. Negyedóra pihenő, egy csoki. Hallgatod ahogy csorog a víz. Megindulsz tovább, kúszol, mászol, az aknákban kötélen haladsz felfelé. Kevesebbet beszélgettek, mindenki a gondolataival halad kifelé. Már öt órája mentek, várod az ötszázas bivakot, ott megbeszéltétek, hogy lesz egy hosszabb pihenő, főztök is egy meleg enni és innivalót. Végre felérsz.
Evés, ivás után látod, hogy több mint egy órája itt vagytok. Nem baj, jól esik feltöltődni. Ideje indulni, a fele út még hátravan. Jókedvűen másztok, a kaja feltöltött... visz egészen háromszázig.
Tíz és fél órája mászol kifelé, kettőhetven van hátra. "Az már csak annyi, mint a Vecsem, Magyarország egyik legmélyebb barlangja" nyugtatod magad. Indulsz, de nem lett könnyebb. Eltelik egy óra, és még mindig kétszáz vissza van. Már úgy haladsz, hogy számolsz tíz lépésig, utána kis pihenő. Lenézel az aknában amíg pihensz, és alattad is ülnek a kötélen a többiek, ők is pihennek. Csend van, már nincs miről beszélni, mindenki belül beszélget magával, hogy hogyan jusson ki.
Az utolsó százon már csak hét lépés megy egyben, utána pihenni kell. Hangokat hallasz fentről, nemsokára lelkes, friss csapat érkezik szemben, ők most mennek lefelé. "Srácok, kinn süt a nap" hallod, és ujjongva adod tovább a társaidnak. Ettől új erőre kapsz, és lelkesen indulsz felfelé. Már csak két kis akna, és a bejárati szakadékakna aljára fogsz érni. Innen már akárhogy kimész. Ez még fél óra...
És egyszer csak meglátod a napfény sugarát az aknában. Egy hét után ez leírhatatlan, hogy a fénynek ennyi spektruma van. Lent csak szinte fekete- fehér és fakó színek voltak. Táltosként mászol fel a bejáratban, utolsó kötélről veszed le a gépeidet, éééés... és 14 óra után kinn vagy a felszínen. Lerogysz, lefekszel, meleg van, süt a nap. Elszenderedsz, a mögötted jövő felszerelés-csörömpölése ébreszt.
Kiér lassan az egész csapat. Még fekszetek, még pihentek, itt már nem kell sietni. Majd később lesétáltok a táborba, most már ráér. Most már kiértél ezerről, üdv újra a napvilágon!”
