Márton Anna arany-, Pusztai Liza pedig bronzérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti kard világkupa női versenyében, Szilágyi Áron pedig ezüstéremmel zárt a férfiaknál.

Az egyéniben világbajnoki harmadik helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes Márton útja során két másik magyarral, Battai Sugárral és Pusztali Lizával is vívott, az aranyért pedig a francia Cécilia Berderrel vívott. Párharcuk csak 5-5-ig volt szoros, onnantól Márton válasz nélkül adott hét tust, amelyből már nem volt visszaút az ellenfelének.

Illyés Tibor/MTI Pusztai Liza (b) és Márton Anna (j) örül, miután gyõztek a legjobb 4 közé jutásért folytatott küzdelmében

Szilágyi Áron a férfi mezőnyben remekelt, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Kristóf kiejtésével kezdte, majd ssorrendben Benedikt Wagnert, Kim Kvje Hvanont, Iulian Teodosiunt és Szandro Bazadzét is legyőzte. A döntőben ellenfele a csapatban háromszoros, egyéniben egyszeres világbajnok Oh Szang Uk volt. Elképesztően szoros finálénak bizonyult, a két vívó 14-14-nél úgy lépett pástra, hogy a következő tus dönt, Szilágyi akcióját azonban Oh olvasta és egy közbeszúrással megnyerte az aranyérmet. Szilágyinak így az ezüstéremmel kellett beérnie.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!