Két magyar került fel a 64-es táblára női párbajtőrben a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon. A vb első versenyszámában 189 vívó indult, a világranglista első 16 helyezettje kiemeltként mentesült a selejtező alól.


A hazaiaknak kivétel nélkül pástra kellett lépniük hétfőn délelőtt a BOK Csarnokban, de közülük a vb-újonc Muhari Eszter - további 15 párbajtőrözővel együtt gyorsan csatlakozott a kiemeltekhez. A még csak 16 éves magyar vívó csoportjában mind a hat ellenfelét, köztük a 2012-ben olimpiai bajnok ukrán Jana Semjakinát is legyőzte, így a direkt kieséses szakasz előtt már öltözhetett is át.

Reggel a közös bemelegítésnél még stresszeltem, aztán kimentem a levegőre, sétáltam, énekelgettem, próbáltam megnyugtatni magam. A csoportkört egy könnyű ellenféllel kezdtem, azután pedig már nyugodt voltam

- mondta Muhari.

Elmondta még, hogy több családtagja és a testnevelő tanára is kint volt a csarnokban, ami feldobta őt, akárcsak az előző esti sok buzdító üzenet.

Most jön két nap pihenő, a verseny előtti estéig nem akarom tudni, kivel vívok a táblán. Mindenki tudja, hogy ezt így szoktam csinálni, a többiek nem fogják elárulni az ellenfelemet

- tette hozzá.

Budai Dorina és Nagy Kinga öt ellenfelét győzte le és egytől kapott ki, míg Kun Anna 4/2-vel fejezte be az első szakaszt. Előbbieknek így egy riválist kellett legyőzniük a főtáblára kerüléshez, utóbbinak pedig kettőt, de a három magyar közül csak egy járt sikerrel: Nagy gyakorlatilag végig vezetve 15-12-re verte a kazah Asszel Alibekovát.

Kun a ciprusi Irina Mavrikiun még 15-8-cal simán jutott túl, a venezuelai Lizzie Asistól viszont 15-9-es vereséget szenvedett, míg Budai a svájci Noemi Moeschlintől kapott ki ráadástussal 15-14-re úgy, hogy jórészt ő vezetett.

Felemás érzéseim vannak. Nagyon jól kezdődött a nap, a csoportkör mindenkinek jól sikerült. Eszter szenzációs volt, olimpiai bajnokot is legyőzött. Annának meg kell keményednie, Dorinát pedig nagyon sajnálom, mert egy tuson múlt, hogy nem került Eszterhez hasonlóan már a csoportkör után a főtáblára. Kinga teljesítményének örülök a leginkább, az idén most vívott a legjobban, jó tusokat adott. Bebizonyította, hogy érdemes volt menedzselni őt

- összegzett Kovács Iván, a női párbajtőrözők vezetőedzője.

A nyitónapon még a férfi kardozók selejtezőjét rendezik.

Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!