Elégedett a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat a Csepeli Városkép Kft. teljesítményével, a képviselőtestület Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére nemrég az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak, a kft. ügyvezetőjének.

Az előterjesztés szerint a havi 850 ezer bruttót kereső Vida a többi között azzal érdemelte ki a jutalmat, hogy az általa vezetett önkormányzati cég a 2018-as futball-világbajnokság idején jól működtette a csepeli szurkolói arénát, a Családok Éve programok keretében három alkalommal is rendezett családi hajókirándulást, valamint 1800 nyugdíjast is meghajóztattak.

A több milliós prémiumról szóló döntésben nem tettek említést arról, hogy a szintén Vida irányítása alá tartozó, önkormányzati fenntartású Csepeli Hírmondó miatt tavaly 1,3 millió forint összegű bírságot kellett fizetnie a fenntartónak. A büntetést a Kúria rótta ki az országgyűlési választások idején. A lap azért kapott jogerős elmarasztalást, mert erősen túltolta Németh Szilárd és a Fidesz népszerűsítését. A Fidesz parlamenti képviselője és volt csepeli polgármestere külön főzőrovatot kapott lapban, miközben az ellenzéknek nem adott teret a megnyilvánulásra.

Egy közadatkérés nyomán februárban derült ki, hogy a kéthetente minden kerületi postaládába bedobott lap 2018-ban 40,7 millió forintjába került az önkormányzatnak.

Budapest, 2014. március 13. Tarlós István fõpolgármester (b) a magyar sajtó napja alkalmából átadja a Csengery Antal-díjat Vida Istvánnak, a Csepeli Hírmondó munkatársának a Városházán 2014. március 13-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Tarlós István a magyar sajtó napja alkalmából átadja a Csengery Antal-díjat Vida Istvánnak, a Csepeli Hírmondó munkatársának a Városházán 2014. március 13-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A lap egyébként a prémiumról szóló testületi döntéssel szinte párhuzamosan ismét a választási bizottság elé került. Az ellenzéki politikusok az EP-választás előtt hetekben sem nagyon tudtak bekerülni a helyi lapba, a kormányoldal fontosabb szereplői viszont igen.

A Fővárosi Választási Bizottság ezért idén is elmarasztalta a Csepeli Hírmondót, és 149 ezer forint bírságot szabott ki rá. A pénzbüntetést végül az NVB-nek köszönhetően megúszták: a pénteken meghozott döntéssel törölte a bírságot azzal a hivatkozással, hogy a politikai kiegyensúlyozatlanság mögött nem találtak szerkesztői szándékosságot.

A Csepeli Városkép Kft. honlapjára május elején kikerült 2018-as szerződésekből tűnt ki az is, hogy a cégen keresztül finanszírozták Németh Szilárd kampánybuliját is. Az országgyűlési választás előestéjén rendezett Daru-dombi rendezvényen, amit a 21ora.hu szerint utólag megpróbáltak családi napként feltüntetni, Németh arcképével felcímkézett ingyen sört osztogattak.

Tíz évvel ezelőtt egyébként még a Fidesz támadta Vida István tevékenységét, aki akkoriban a szocialista vezetésű csepeli önkormányzat által támogatott helyi tévé, a Csepp Televízió főszerkesztője volt. Németh Szilárd akkor azzal vádolta Vidáékat, hogy közpénzen segítik a szocialisták adatbázis-építését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!