A főorvos pénzt kapott azért, hogy csak egy bizonyos gyártó gyógyszerét írja fel a betegeknek. Több millió forintot tehetett zsebre.


Üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa és egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

Az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt jogtalan előnyként felkínált pénzt fogadott el egy bizonyos gyógyszer felírásáért egy orvoslátogatótól.

A főorvos a kórházban kezelt daganatos betegeinek rendszeresen az orvoslátogató által képviselt társaság készítményét írta fel receptre, amiért dobozonként juttatást kapott, és ezáltal több millió forint ütötte a markát. Az orvos és az orvoslátogató együttműködtek az ellentételezés banki műveleteinek lebonyolításában, a szükséges dokumentáció elkészítésében és továbbításában.

A Szabolcs vármegyei nyomozók a főorvost és az orvoslátogatót január 15-én a rendőr-főkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök kutatásokat tartottak, és lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó iratokat és elektronikus adatokat.

A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás tovább folytatódik így várható, hogy a gyanúsítottak száma is emelkedni fog.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!