Németh Nándor megdöntötte a férfi gyorsúszás százméteres országos csúcsát az úszó Eb szerdai döntőjében.

A magyar úszó nem rajtolt tökéletesen, féltávnál csak hetedik volt, de ezután hatalmas tempót diktálva negyedik helyre jött föl és 47.84-gyel másfél tizeddel javította a korábbi magyar rekordot, ami egy tizedre volt a bronzérmes időtől.

Időrendi sorrendben elsőként Kalmár Ákos ugrott medencébe a magyarok közül, aki férfi 1500 gyorson hatodikként végzett. A magyar úszónak nem volt sansza beleszólni a Romancsuk, Paltrinieri párbajba, ahogyan másoknak sem, de első Eb-döntőjén így is szépen helytállt. Kalmár a hetedik helyen haladt nagyjából ezer méterig, ahonnan ritmust váltott és apránként feljött a hatodik helyre.

Férfi hátúszásban nem sikerült ilyen jól a középdöntő, Kovács Benedek ötödik, Bohus Richárd hatodik lett az előfutamban. Mindketten 54 másodperc fölötti idővel zártak, ami kevésnek bizonyult a fináléhoz.

Hosszú Katinka és Kapás Boglárka viszont gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott 200 pillangón az előfutamában, így mindketten döntőbe jutottak. Kapás ráadásul a 2:07.25-ös idővel a teljes középdöntő legjobb idejét úszta.

Kovács Tamás / MTI Kapás Boglárka a nõi 200 méteres pillangóúszás elõfutamában a budapesti vizes Európa-bajnokságon.

Ezt követően Cseh László középdöntője volt a következő magyar érdekeltségű futam, amelyben harmadikként ért célba 200 vegyesen. Ez a teljesítmény éppen elég volt a döntőhöz, a másik középdöntőben viszont

Kós Hubert szenzációsat úszva junior világcsúcsot jelentő 1:56.99-s idővel nyerte meg a futamot, sőt a fináléba jutott úszók között is ő volt a leggyorsabb.

Fábián Fanni 200 gyorson hetedikként zárta saját futamát, míg a 15 éves Veres Laura ötödikként zárt 1:59.50-s idővel a saját középdöntőjében. Egyikük sem jutott fináléba, de ha ketten visszalépnek bármilyen okból, Veres ott lehet a döntőn.

Ezután jött a legjobban várt futam, a férfi kétszáz pillangó döntője, amelyben Kenderesi Tamás és Milák Kristóf is medencébe ugrott. A kedden második leggyorsabbként végző Milák hatalmas lendülettel vetette bele magát a fináléba, az első 50 méteren még világcsúcson belüli részidővel fordult. Az utolsó hossznál egy másodperccel előzte meg az olasz Federico Burdissót, végül

Milák minden idők második leggyorsabb idejével, 1:51.10-s idővel lett Európa-bajnok. Saját világcsúcsától, az 1:50.73-s időtől sem volt távol, sőt az Eb-rekordot is megdöntötte ezzel.

Kenderesi bronzéremmel zárta a futamot.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbálja ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Kérjük, tartsanak minél többen velünk, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni. Fizessenek elő, olvassanak, kövessenek minket, vitatkozzanak velünk, adjanak ötleteket. Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!