Az Albright College egy kis csoportnyi, kapcsolatban lévő önkéntest vizsgált.


Volt, akinek 1 hónapja tartott a kapcsolata, volt, akinek 30 éve.

A kapcsolatukkal való elégedettségükről és a kapcsolathoz fűződő Facebook-szokásaikról kérdezték őket. Például, hogy milyen sűrűn posztolnak közös képet, mennyit és hogyan kommentelnek a párjuk oldalán. Ezzel párhuzamosan egy személyiségtesztet is elvégeztek a résztvevőkkel. Annyira talán nem is meglepő, mire jutottak.

Az eredmények alapján pozitív összefüggés van az önbecsülésünk és aközött, mennyire keresünk a Facebookon keresztül külső megerősítést. Azok, akiknek az önbecsülése jobban függ a párkapcsolati státuszuktól, úgy érzik,

meg kell mutatniuk másoknak, a partnerüknek, és alighanem maguknak is, hogy a kapcsolatuk rendben van.

Bár az extrovertált személyiségek aktívabbak a Facebookon és nagyobb a kapcsolathálójuk, az introvertáltak mégis nagyobb valószínűséggel mutogatják a kapcsolatukat a közösségi médiában, és tartják szemmel a párjuk tevékenységét. Ugyanakkor

fontos megjegyezni: az, hogy valaki teleposztolja a Facebookot a szerelmi ügyeivel, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz a kapcsolata, vagy válságban van.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!