Az énekesnek nagy álma vált valóra azzal, hogy szabadon pakolhatott a kosarába egy szupermarketben.


Michael Jacksonnak sok furcsa szokása volt, azonban ő sem tehetett meg mindent.

- vallotta be a Fox csatorna Michael Jackson's Private Home Movies című, 2003-as műsorában.

Szerencsére ez az álma megvalósulhatott, mivel az egyik barátjának volt egy bevásárlóközpontja, amit az énekes kedvéért teljesen bezárt. Csak a benne lévő szupermarket maradt nyitva, hogy Jackson vásárolhasson. Sőt, azért, hogy teljes legyen az élmény, az ismerősei, családtagjai, munkatársai is vele mentek, ők alakították a többi vásárlót és a személyzetet.

Természetesen azért Jacko bevásárlása nem pont úgy sikerült, mint az átlagemberé: láthatóan a biztonság kedvéért ide is napszemüvegben és sapkában ment, illetve sok mindenhez csak kesztyűben nyúlt hozzá.

"Olyan volt, mintha Disneylandben lettem volna, mert erre alap esetben nincs lehetőségem" - foglalta össze az élményt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!