Poptökély
Amikor Michael Jacksont megismerte a világ, szikrázóan tehetséges, angyalarcú kisfiú volt, aki testvéreivel olyan fergetegesen énekelte a funky, az r&b, a soul és a diszkó határmezsgyéin táncoló dalokat a Jackson 5-ban, hogy már akkor csodagyerekként emlegette a sajtó. Azt azonban aligha sejtette sem szigorú, a sikerért az erőszaktól sem megriadó apja, sem a Motown kiadó emberei, hogy a sovány kis Michael később létrehozza az esszenciális popzene legtökéletesebb slágereit.
A család zenei gyökerei - anyja-apja hangszeres zenész volt - ugyanakkor láthatóan jó alapot jelentettek a kiemelten muzikális gyereknek, aki végül túlnőtt a Jackson 5-on: bár a 80-as évek végéig kitartott az együttes mellett, addigra már szólóban sokkal jobban érdekelte a világot. És nem mellesleg addigra fogta mindazt, amit a Jackson 5-ban csináltak, és mire kinőtt a pubertáskorból, összegyúrta azzá a végletekig kidolgozott, gazdag, vaskos pophangzássá, amit, ha nem is tudatosan, de azóta is megismételni vágynak sokan a szakmában.
A Jackson 5. Fotó: Hulton-Deutsch Collection/Corbis via Getty
Images
Persze ehhez kellett öt szólóalbum: bár mindegyik sikeres volt, az igazi megasikert a Thriller hozta el '82-ben, amivel Jacko felért arra a csúcsra. A Time úgy hivatkozott Jacksonra, mint
a legnagyobb dolog a Beatles óta,
a lemezből sikere csúcsán hetente egymillió példányt adtak el, és pár nappal ezelőttig azóta is tartotta a legtöbb valaha eladott album rekordját - és az évforduló hatására hamarosan jó eséllyel vissza is szerzi ezt a státuszt. Hogy a Thriller album óta mi minden történt, azt aligha kell ragoznom, röviden: az említett csúcson aztán el is időzött jó ideig.
Fotó: DPA/AFP
Azok a klipek!
A Thriller még egy okból korszakos jelentőségű album: a címadó dalhoz készült "videoklip" jelölte ki azt az utat, amit aztán Jacko ezen a területen vájt a pop kies tájaiba. Az idézőjel miértjét aligha kell magyaráznom: ezek a 10 perces alkotások inkább minősültek zenés rövidfilmnek, mint tipikus zenei videónak. A Thriller komplett történetet elmesélő videója a maga tizennégy percével, jelmezeivel, díszleteivel, a feledhetetlen tánccal, a zombikkal - elkopik a kifejezés, de ez van: történelmet írt.
Ehhez persze érteni kell a kort is, amelybe a dal meg a klip megérkezett: a '80-as évek elején az amerikai közbeszédnek még jócskán volt hova fejlődnie a sokszínűség kérdésében, így az, hogy az MTV egyáltalán nem játszott zenéket fekete előadóktól, nem valami elrugaszkodott dolog volt, sokkal inkább a kor szava. Amit aztán a Thriller zombijai változtattak meg: a dal klipje volt az első fekete előadó által játszott szerzemény, amit lejátszottak a csatornán. A kisfilmet egy idő után a közönség követelésére már óránként kétszer kellett játszania az MTV-nek, de ennél sokkal nagyobb eredmény, hogy ezzel megnyitotta az utat további zenészeknek, akik sosem kaptak esélyt a csatornától, és az sem elhanyagolható tény, hogy a Thriller minőségileg újradefiniálta a zenei videót mint művészeti produktumot, ez pedig ma is érzékelteti hatását olyan kidolgozott darabokban, mint, mondjuk, egy-egy jobban sikerült Lady Gaga-klip.
Mindenki táncolt
Amint azt az elmúlt napok idehaza legtöbbet emlegetett híressége megénekelte, a '90-es években a tánc mint közösségi és sportprogram olyan szinten szétterjedt a társadalom rétegeiben - na jó, ő nem egészen így fogalmazott -, hogy az ovis unokahúgtól a kamaszokon át a nagyiig mindenki ropta valahol, ha máshol nem, az idősek otthona szenior csoportjában. És ez is mind Michael Jacksonnak köszönhető. Nem egyedül, de azért igen nagy részben. Hiszen Jacko fent említett csúcsminőségre hajtó klipjeiben egy dolog mindig fix volt: valaki biztosan elővezetett benne egy végtelenül menő táncot, amit aztán iskolás farsangokon próbáltak meg reprodukálni a srácok.
Fotó: Avanir Niko / AFP
Nem volt könnyű: Michael adottságai és szigorú neveltetése nyomán kiemelkedően atletikus, táncos testalkatra tett szert, ráadásul érdeklődése, kreativitása és csapata is volt ahhoz, hogy új, vagy épp meglévő, de kevesek számára ismert mozdulatokat emeljen be koreográfiáiba. Az eredmény pedig szinte fokozhatatlanul menő lett. Itt nem csak a Billie Jeanben bevezetett moonwalkról van szó - amelynek eredetén jó ideje lovagolnak rajongók és ellenlábasok -, még csak nem is a szürreális szögű előredőlésről, és az ahhoz szükséges innovációkról a Smooth Criminal klipjében, hanem úgy általában a tánc helyéről és minőségéről a színpadi showkban és videókban, ami aztán a hétköznapokba is leszivárgott.
Donald Trumppal. Fotó: Donna Connor/FilmMagic/ Getty Images
A divattervezők hálásak lehetnek
Beyoncé, persze, mint a kortárs popikonok említésre méltó alakja, sok szempontból tanult Jackótól, így az említett videoklip-vonalon és a tánc alkalmazásában is. Most mégis valami másról van szó: a divatról, ahol Michael Jackson éppúgy máig érezteti hatását, mint a női fronton a szintén nemrég ünnepelt Madonna. A Jackson 5 idejéből kiindulva ez a hatás jelenthetné az afrikai gyökerek előtti tisztelgést, a srácok ugyanis az ízig-vérig amerikai rágógumi-színek és szabások mellett azért láthatólag nem zárkóztak el a törzsi öltözékek stílusjegyeitől, de ez a vonal hamarosan átadta helyét a tipikus diszkó-kezeslábasoknak. Amikor pedig Michael szólóban kezdett dolgozni, egy mindettől gyökeresen eltérő stílus felé indult: a cukorkás pultból a szado-mazo szekció felé.
Fotó: Pascal George
/ AFP
Jött a végtelen csillogás, az aranyos-ezüstös színek, ragyogó flitterek, a fekete-fehér, a bokavédő, a fekete cipő-fehér zokni párosítás, a military/tengerészgyalogos-stílus, ennek egy változatát ismételte meg aztán Beyoncé is. A csillogás, így vagy úgy, végig megmaradt, legfeljebb flitterből lefokozták a fényes fekete bőrig, maradt a mindig nagyon szűk szabás. Jacko számos, videoklipben, színpadon vagy nyilvános eseményen viselt outfitje vált aztán az átlagtinik kötelező ruhadarabjává: ha az emblematikus fél pár fehér kesztyűt nem is vállalta be mindenki, de a Bad übermenő motoros dzsekijéhez, a Thriller letterman dzsekijéhez, vagy ugyanonnan a piros bőrdzsekihez hasonló darabokat, a Smooth Criminal fekete kalapját generációk hisztizték ki otthon. Ezek a kiegészítők aztán később még egy szerepet betöltöttek: Michael Jackson csillagának lefelé tartó fázisában ezek a tárgyak voltak azok, amelyekkel a zenész növekvő pénzügyi nehézségeit igyekezett megoldani, így szépen lassan aukciókra vándoroltak az ikonikus darabok.
A pop legfurcsább hercege
Michael Jackson egy idő után annyi döbbenetes sikermutatóval bírt, hogy a Grammy- és egyéb díjainak száma már nagyjából annyira ütötte meg az ingerküszöböt, mint most itthon a sokadik milliárdos közbeszerzés, ami Mészáros Lőrinchez vándorol. Újabb szobor ide vagy oda, miközben Guiness-rekorder - 39 jótékonysági kezdeményezés támogatójaként ő a legnagyobb filantróp a popsztárok között - vagy például rendelkezik egy olyan címmel, hogy ő az egyetlen előadó, akinek van top 10-es slágere öt különböző évtizedben is, és a sort még folytathatnám, de az adatpornó szerelmeseinek ott az egész internet.
Fotó: DPA / AFP
Sokkal érdekesebb viszont, és nehezen elválasztható Jacko popidol-minőségétől az, hogy emberileg milyen furcsa, megnyilvánulásai, viselkedése és az ismerősök beszámolója alapján kissé infantilis, makacs, urambocsá sérült lelkű ember benyomását kelti. Sok példát hozhatnék, mondjuk azt, amikor a Freddie Mercuryval közösen írt dalaik felvételeit azért kellett lefújni, mert Michael ragaszkodott hozzá, hogy egyik lámája - kettő volt neki - ott legyen a stúdióban. Nehéz említés nélkül hagyni a plasztikai beavatkozásokat, a félrement házasságokat, az ominózus, kissé túlreagált babalengetést is - ez utóbbi kapcsán azzal védekezett, hogy elragadta a pillanat. Excentrikus, nagy gyerekségének legfényesebb bizonyítéka mégis Neverland, az óriási mesebirtok, ahol a tipikus amerikai gyerekálmok valóra váltak magának Jackónak is: privát állatsimogatótól vidámparki játékokig minden volt ott, ami egy gyerek fantáziájából fizikailag megvalósítható formában kipattan.
Nelson Mandelával. Fotó: Anna Zeiminski / AFP
Ez a gigajátszótér lett aztán Jackson veszte is, részben a végtelen költségek, de főként a kirobbant gyerekmolesztálási vádak miatt, amelyek egzisztenciálisan és presztízsben is földre küldték a popherceget. A per magától Jackótól indult egy-egy megnyilvánulása nyomán, melyben arról mesélt, hogy milyen édes dolog volt kisfiúkkal együtt aludni Neverlandben - bár azt állította, nem szexuális, hanem teljesen ártatlan jelleggel, az ügyből mégis botrány, és elhúzódó per lett. Hogy pontosan mi történt, azt már aligha fogjuk megtudni, mindenesetre a bíróság végül felmentette Jacksont az összes vádpont alól.
Jacko Neverlandben akkori feleségével, Lisa Marie Presley-vel, és egy
seregnyi gyerekvendéggel, akik a háromnapos World Chidren's Congress-re (Világ Gyermekei Kongresszus) érkeztek. Fotó: Kim Kulish / AFP
Az ember a tükörben
Az összes emberi káoszjelenséggel együtt ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Michael Jacksonnak küldetéstudata volt a zenei munkán kívül is. Ahogy már a fenti rekord említésekor is feltűnhetett: Jacko nemcsak popikon volt, hanem dalaiban és azokon kívül is kiállt a bőrszín alapú elnyomás, diszkrimináció és szegregáció ellen, egyfelől jelezve a többségi társadalom felé (Black or White), másfelől elősegítve a fekete közösség öntudatát, mondjuk, olyan dalokban, mint a They Don't Care About Us.
Ronald és Nancy Reagannel. Fotó: Ron Sachs /
CNP / AFP
De ez csak egy téma, még ha a kor forró témája is. Emellett Jacko több száz millió dollárnyi pénzt adományozott különféle szervezeteknek, felhívva a figyelmet a gyerekéhezésre, a környezetvédelem fontosságára, az AIDS-helyzetre, és még tucatnyi támogatásra méltó témára. És nemcsak pénzt, időt is adott: a Bad világturnéján például nem ment le úgy koncert, hogy adott város egy árvaházát vagy gyerekkórházát ne látogatta volna meg, később pedig a még nehezebb sorsú gyerekek felé fordult a figyelme, ekkor kezdett az afrikai éhínségek ellen dolgozni egyebek mellett olyan akciókkal, mint a We Are The World megalkotása. Persze, nem ő volt ez első szociálisan felelős és másokat is felelősségvállalásra biztató, jótékony popikon, de kétségkívül magasra tette a lécet ez ügyben.
Michael Jackson kilenc éve, 2009. június 25-én halt meg, a nagy visszatérésre készülve, váratlanul, és a világszintű gyász és döbbenet mellett visszataszító kegyeletsértő bulvárfigyelemtől kísérve. Botrányait azóta is elő-előhúzzák, ám az öröksége változatlan - és az is marad.
Fotó: Charley Gallay/Getty Images/AFP
