Kim Dzsongun hirtelen annyit fogyott, hogy a népe aggódik érte - erről számolt be nemrég az észak-koreai televízió, bemutatva, hogy négy hónap elteltével milyen látványos a változás. Megszólaltattak egy szalmakalapos phenjani férfit is, aki úgy nyilatkozott:

Mindenkit elszomorít, mennyire lesoványodott a tisztelt főtitkár elvtársunk. Mindenki erről beszél. Mindannyian sírunk miatta.

Arról viszont nem szól a Koreai Központi Televízió (KCTV) riportja, hogy minek tudható be a fogyás, úgyhogy - ahogy az lenni szokott Kim Dzsongun esetében - elindult a találgatás a világsajtóban, valamint a külföldi hírszerzések és szakértők is komoly figyelmet fordítanak a 37 éves észak-koreai diktátor állapotára. Noha durva változásról nincs szó, így is bőven száz kilogramm felett lehet az ehhez mindössze 170 centiméter magas vezető. Csakhogy, amint arról a dél-koreai titkosszolgálat beszámolt a törvényhozás előtt tavaly novemberben,

Kim akkoriban 140 kilogramm volt, és évente jellemzően 6-7 kilót hízott, vagyis 2011 óta, amióta hatalmon van, 50 kilóval lett több. Most ebből dobhatott le mintegy 30 kilót.

Az állami média nem sűrűn szokott Kim egészségi állapotáról hírt adni, a téma szinte tabunak számít, de azért nem példa nélküli az említése. 2014-ben, miután hosszabb időre eltűnt a nyilvánosság elől, a diktátor a KCTV dokumentumfilmjében jelent meg először, bicegve, a narrátor pedig sírva közölte, hogy a vezető nemrégiben "nem érezte jól magát".

Az aggasztó fogyás is csaknem egy hónappal később lett téma a kommunista állam médiájában, mint ahogy arra az országon kívül felhívták a figyelmet. Kim Dzsongun június elején egy hónap után jelent meg újra a tévében, ekkor lehetett rajta először észrevenni a súlycsökkenést. Az NK News a svájci óráján mutatta be a változást: látványosan szorosabbra volt húzva a karján, azaz a csuklója vékonyabb lett.

Pénteken, ugyanabban a műsorban, amelyben Kim fogyásáról számoltak be, egy földműves nőt interjúvoltak meg, aki megköszönte a diktátornak, hogy aláírta azt a különleges rendeletet, amelyet azért hoztak, hogy megoldást találjanak az élelmiszerválságra.

Feszült a nép élelmezésének a helyzete

- ezt korábban maga Kim ismerte el a párt vezetőinek a KCTV szerint. Tavaly tájfunok és áradások okoztak súlyos problémát az ország mezőgazdaságának, és az élelmiszerhiányt importtal sem sikerült orvosolni. A koronavírus-járvány miatt lezárták a határokat, Kínából 80 százalékkal esett vissza az árubehozatal, így nem véletlen, hogy az árak elszabadulása mellett története egyik legkomolyabb éhínségére számíthat Észak-Korea. Pedig már a koronavírus előtt is 11 millió alultáplált ember élt a 25,5 milliós országban.

Kapcsolódó

Kim Dzsongunnak muszáj kitalálnia valamit, hogy elkerülje a humanitárius katasztrófát

Éhínség fenyegeti Észak-Koreát, és a diktátornak kevés ideje maradt, hogy ezt megakadályozza. Joe Biden amerikai elnök számára ez lehetőséget nyújt arra, hogy megkezdjék a tárgyalásokat, de a nukleáris fegyverekről Kim Dzsongun még így sem fog lemondani.

Az elemzők egy része szerint ezzel függ össze Kim fogyása is: így akarják jelezni, hogy elődeivel - apjával, Kim Dzsongillel és nagyapjával, Kim Ir Szennel - ellentétben a vezető

ugyanúgy szenved, ahogy a népe.

Erre utalhat az is, hogy csak úgy lógnak rajta a ruhák, amit mindenki észrevehet.

Ahogy az is lehet, hogy a hírhedten egészségtelen életet élő, italozó, dohányzó diktátor változtatott a szokásain, nem függetlenül attól, hogy egészségügyi problémái lehetnek, és ezek miatt többször hosszabb időre eltűnt a nyilvánosság elől, legutóbb tavaly tavasszal. Mondták már róla, hogy szívrohamot kapott, szívműtétje volt, és a bicegés alapján a lábával is volt baj.

Kapcsolódó

De tényleg, mi lehet Kim Dzsongunnal? Meghalt, nyaral vagy egyik sem?

A hétvégén már az a hír is szárnyra kapott, hogy meghalt Észak-Korea diktátora. De mi igaz a Phenjanról szóló tudósításokból? Lehet, hogy Kim Dzsongun tényleg meghalt?

Ha viszont nem életmódváltás áll a fogyás hátterében, az valóban elég hirtelen, és arra utalhat, hogy az egészsége rohamosan romlik. Márpedig Kim akármennyire veszélyes is - elég a nukleáris fegyverkezésre és a korábban küldött fenyegető üzeneteire gondolnunk -, legalább már ismerik a nemzetközi szereplők. Ha viszont súlyos beteg, akkor a háttérben már elkezdődhetett az utódlási harc, azt pedig, hogy ki lenne az utód, és mi várható tőle, nem tudni - nyilatkozta Vipin Narang, a Massachusettsi Műszaki Egyetem, az MIT politológusa az NK News-nak június elején.

Mike Brodka, a Dél-Koreában állomásozó Amerikai Különleges Műveleti Parancsnokság hírszerző tisztje azt mondta a lapnak, hogy noha Kim fogyása önmagában nem jelent sokat, bizonyítékul szolgálhat olyan információkra, amelyeket a hírszerzők gyűjtenek. Igaz, Brodka nem tudta megmondani, mi állhat a fogyás hátterében. A Telegraph-nak az Oxfordi Egyetem Észak-Korea-szakértője, Edward Howell mindenesetre arról beszélt, kicsi az esélye a súlyos betegségnek, mert akkor a diktátor nem mutatkozott volna a pártrendezvényen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!