Ugyan Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos megtartotta vezető helyét a Forbes magazin ma közzé tett gazdaglistáján, de alig 8 milliárd forinttal növelte a vagyonát az egy évvel korábbihoz képest. Fő vetélytársa, Csányi Sándor OTP-vezér ugyanakkor durván 74 milliárd forinttal gyarapodott, így közelített Mészárosra.


Annak ellenére csökkent a különbség kettőjük között, hogy Mészáros csoportja új darabokkal bővült, és a válság miatt bezuhant tőzsdei árfolyamok is helyre rázódtak. A Forbes a Mészáros-menetelésből a Titász és a Tigáz bekebelezését emeli ki - a két cég értékét 183 milliárd forintra becsülik -, mivel megszerzésükkel kulcsszerepbe került a csoport a régió energiaellátásában. Nem mellesleg megdobták a tőzsdei mamut Opus Global Nyrt. eredményét is: az első háromnegyedév 23,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménye 20,8 milliárddal több, mint az egy évvel korábbi. A képhez hozzátartozik, hogy

nem csúfította már Mészárosék mérlegét a Mátrai Erőmű, amelyet - miután kivették belőle az osztalékot - átpasszoltak az MVM-nek, így a lignites erőmű évi több tízmilliárdos veszteségét már az állam állja.

Mészáros a főszereplője a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank összeolvadásával létrejövő szuperbank létrehozásának: a Magyar Bankholdingban érdekeltsége egy magántőkealap révén 40 százalékra nőtt.

A csoport viharos növekedés azonban az Opus tőzsdei árfolyamán nem igazán érződött. 2017-ben 760 forintos csúcson járt a részvény, és miközben egyre másra vásárolt fel különféle cégeket, ingatlanokat, a Opus-részvényekért cikkünk leadásakor nem adtak többet 210 forintnál. A Forbes ezt azzal magyarázza, hogy a piac nem hiszi el a mesét, és valójában "láthatatlan kezet" sejt az Opus és a Mészáros mögött, így azt, hogy állami hátszél nélkül nem tarolnának a piacon. Választási év előtt ez pedig végképp nem mellékes kérdés.

Csányi nem Mészárossal versenyez, szuperszámítógépet fejleszt

Az OTP viszont rekordot döntött az idén, novemberben 19590 forinton is járt a bankpapír árfolyama. Más kérdés, hogy rendesen megrángatta a részvényt a kamatstop bejelentése, cikkünk írásakor valamivel 16 ezer forint felett kereskedtek vele. Csányi Sándor vagyonnövekménye így is nagyrészt bankjának köszönhető. Az OTP is folytatja a terjeszkedést, de külföldön, legutóbb Albániában vásárolt egy 20 milliárd forintos darabot. A Forbes úgy látja, Csányi nem a Mészáros-féle Bankholdingot tekinti versenytársnak, hanem a Revolutot és a hamarosan megjelenő többi neobankot. Erre utal a bejelentés, hogy az OTP és az innovációs tárca Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd.

Ami a hátszelet illeti, a Csányi-birodalom sem maradt állami segítség nélkül, decemberben 200 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátottak ki a Magyar Nemzeti Bank programjában. A forrás az OTP dolgozói részvényvásárlását szolgálja, és egy emiatt hozott jogszabály tette lehetővé. Az MNB nem közölte, hogy mennyit jegyzett le a kötvényből, de az egy cégcsoportra megengedett 100 milliárd forintos limitnél csak kevesebbet vásárolhatott, mivel korábban már részt vett Csányiék fő agrárcégének, a Bonafarm Zrt.-nek a kötvényakciójában: akkor a Pick Szeged Zrt. szalámigyár-fejlesztéséhez vontak be mintegy 30 milliárd forint külső forrást. Idesorolhatjuk akár a szegedi Pick Arénát is, amelyet nemrég adtak át, a januárban induló férfi kézilabda-Eb-re készült a 8300 fős csarnok 47 milliárd forintból.

Ami az agrártámogatásokat illeti, Magyarország két nagy földesura, Csányi és Mészáros Lőrinc fej fej mellett halad, de utóbbi úgy tűnik, magának követeli a vezető helyet: nemrég bejelentette, hogy Agrolink néven rendszerintegrátort hoz létre, ezzel pedig versenytársává válik Csányi piacvezető cégének, a KITE-nek.

A két mogult durván 200 milliárddal leszakadva követi a harmadik helyen Felcsuti Zsolt, aki 40 milliárd forinttal tudta növelni a vagyonát egy év alatt. A hazai hírekben nem sokat szerepel a családi vállalkozásból kinőtt, gépipari gyártással, ipari befektetésekkel foglalkozó cégcsoportja, amelynek központja egyébként Szingapúrban van.

A leggazdadagabb üzletemberek a Forbes által becsült vagyona (zárójelben az egy évvel korábbi összeg):

  1. Mészáros Lőrinc és családja 488,1 milliárd forint (479,4)
  2. Csányi Sándor 467,9 (393,4)
  3. Felcsuti Zsolt 286,4 (246,1)
  4. Veres Tibor 282,9 (258,6)
  5. Rahimkulov Ruszlan 270,7 (240)
  6. Gattyán György 253,8 (245,6)
  7. Rahimkulov Timur 211,4 (257)
  8. Demján Sándorné és családja 197,2 (214,3)
  9. Szíjj László 190,5 (184,4)
  10. Jellinek Dániel 189,2 (140)

Városháza-ügy, pornóipar, politika

Az ország leggazdagabb, orosz származású testvérpárja Ruszlan és Timur Rahimkulov idén is felkerült a toplistára, ők a második legnagyobb OTP-tulajdonosok, vagyongyarapodásukat így jelentős részben Csányi bankjának köszönhetik. Rahimkulov Ruszlan neve előkerült a Városháza-ügyben is, ő lett volna az érdeklődő befektető, két érdekeltsége pedig felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szégyenlistájára, mivel több mint százmillió forintos tartozást halmoztak fel. A Rahimkulov fivérek nemcsak az ingatlanüzletben, hanem az energetikai piacon is aktívak: szeptemberben megvásárolták a Pandora Solarpark Kft.-t Adnan Polattól, az Orbán Viktor miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápoló török üzletembertől.

Volt idő, mikor vezette a Forbes listát, most csak hatodik Gattyán György. Közel 60 millió eurós (22 milliárd forintos) adózott eredménnyel zárta a 2020-as üzleti évet a Luxem­burgban bejegyzett Docler Group, és a Forbes novemberi kimutatása szerint ez a negyedik legértéke­sebb magyar tulajdonban lévő társaság. Gattyán, aki évek óta háborúzik az adóhivatallal, most váratlanul politikai szerepet vállal, bejelentkezett a választásokra a digitalizáció apostolaként. Csak találgatják, mi vitte rá az ideje nagy részében Los Angeles-ben, illetve Párizsban élő üzletembert erre. Akik az ellenzék választóinak megosztására tippelnek, azok a Rogán Antal holdudvarába sorolt tőkealap 900 millió forintos invesztíciójában látják a bizonyítékot, ennyi pénz érkezett a főként erotikus webcam-szolgáltatásból meggazdagodó Gattyán e-aláírási rendszereket fejlesztő cégébe.

Elmaradt az év üzlete

Bár apadt a vagyonuk, a top tízben maradt Demján Sándor özvegye és családja. Mögöttük a 9. helyen Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László található, aki a Duna Aszfalt Kft.-vel, illetve cégcsoportjával 2018 eleje óta önálló­an több mint 460 milliárd forintnyi állami tendert nyert el. A Forbes megjegyzi: ezért is problémás, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly nyáron Szíjj jachtján nyaralgatott. Az üzletember máltai offshore cége a nyáron egyébként három­szintes luxusjachttal bővítette a flottáját.

Jellinek Dániel idén felkapaszkodott a tizedik helyre, miután egy év alatt csaknem 50 milliárd forinttal növelte a vagyonát. Neve az év legnagyobb üzlete kapcsán forgott: az állammal közösen a ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. visszavételén munkálkodtak. A 4,4 milliárd eurós gigaüzlet azonban egyelőre nem jött létre, Orbán Viktor jegelte az akciót a bizonytalan gazdasági helyzetre tekintettel.

A miniszterelnök másik vágyálmát azonban megvalósította Jellinek: egy külföldi kiskereskedelmi láncba magyar érdekeltség kerül, a szándéknyilatkozatot már aláírták a magyarországi Auchan felének meg­szerzéséről.

Egyet javított a tavalyi helyezésén, így éppen csak kicsúszott a tízből Bige László műtrágyakirály, akire börtönt kért az ügyészség, hűtlen kezeléssel és vesztegetési pénz elfogadásával vádol­ják, 11 milliárd forintra büntette a versenyhivatal kartell miatt, az agrárminiszter pedig úgy mutatja be vidéki körútján, mint aki sokmilliárddal károsítja meg a gazdákat. Bige szerint a vagyonára, a műtrágyagyártó cégeire fenekednek, és válaszul beállt Már­ki-Zay Péter összellenzéki miniszter­elnök-jelölt mögé, pénzzel is támogatva őt.

Két helyet lépett előre a Leisztinger Tamás, aki több mint 20 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, a 102 milliárd forint pedig a 15. helyre elég a kormánykritikus Népszavát kiadó üzletembernek. Hajszállal megelőzi a miniszterelnök kötélbarátjaként emlegetett Garancsi Istvánt, aki 100,8 milliárddal szerepel a listán, és egy év alatt 30 milliárd forinttal növelte a vagyonát. Övé az állami megrendelésekkel jól eleresztett építőipari cég, a Market Zrt., nem beszélve Andy Vajna egykori fővárosi kaszinóiról, amelyek működtetésére 2056-ig meghosszabbították a koncessziós jogot.

A Mészáros embereként elkönyvelt Vida József 76,7 milliárd forinttal már csak a 20., egy éve még öt hellyel és 14 milliárd forinttal beljebb volt. A TV2-ben még érdekelt, de a nagybanki fúzióban már nem az övé a főszerep, azt Barna Zsoltra osztották, Vidának a holdingon belül a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöki posztjával kell megelégednie. Néhány hónapja az is kiderült, hogy már nem tulajdonos a Magyar Bankholding­ban: az Opus Global egy magántő­kealap révén megszerezte az addig Vida ér­dekeltségébe tartozó Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. részvényeit.

Jászai százmilliárdokkal üzletel, de még csak a 49.

Először szerepel az ötven leggazdagabb között Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. több­ségi tulajdonosa, éppen csak felfért a listára 34,7 milliárddal. Pedig az utóbbi időben felőle, illetve érdekeltsége, a 4iG Nyrt. felől érkeztek a legnagyobb hírek: 232 milliárd forintért kivásárolta az erdélyi milliárdos Teszári Zoltánt a magyarországi DIGI-ből, bekebelezte az állami műsorszóróból a rendezvénybizniszre is rátenyerelt Antenna Hungáriát, nem szólva a külföldi cégfelvásárlásokról. Lassan a Magyar Telekomhoz fogható hírközlési mamut jön létre a nemrég még jelentéktelen 4iG-ből. Az akvizíciókhoz hathatós állami segítség érkezett, a 4iG ugyancsak alkalmasnak találtatott az MNB növekedési kötvényprogramjára, a cég 288 milliárd forinthoz jutott néhány nappal azután, hogy Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, lezárják a kötvényprogramot. Hiteleken kívül más csatornán keresztül is érkezik a pénz Jászaiékhoz: november végén közölték, hogy a német hadiipari vállalat, a Rheinmetall 25,1 százalékos tulajdonosa lehet a 4iG-nek, és 120 milliárd forinttal megemelhetik a társaság tőkéjét is.

Simicska Lajos, Orbán Viktor kegyvesztett barátja, a Fidesz gazdasági hátországának egykori karmestere nem kopott ki a milliárdosok közül, 39,2 milliárd forinttal a 41. helyre teszi a Forbes. A vagyont a korábbi osztalékok, exitek alapján becsülték, az egykori főoligarcha ugyanis visszavonult, a cégeit átadta, ami maradt, az a lótenyésztéssel és panzióüzemeltetéssel foglalkozó Hárskúti Mezőgazdasági Zrt., ám az is veszteséges. Eltűnt viszont az 50-es gazdaglistáról Schmidt Mária és Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea, idén egyetlen nő került a toplistára: Hermann Kamilla, az Indotek Group társalapítója és kisebbségi tulaj­donosa, Jellinek Dániel volt felesége. Becsült vagyona 36,5 milliárd forint, ezzel a 45. Fél milliárddal megelőzi Váradi Józsefet, a Wizz Air légitársaság vezérét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!