Itt a vadonatúj tízes lista.


Változott a leggazdagabb magyarok toplistája: már nem Mészáros Lőrinc áll az első helyen – írja a Forbes,

2022-ben visszavette a vezetést Csányi Sándor, sőt, Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos is be tudott férkőzni kettejük közé. Egy másik újdonság, hogy már három magyar gazdag is bejutott a világ dollármilliárdosainak klubjába.

A 2022-es toplista szereplői:

1. Csányi Sándor, becsült vagyon: 541,6 milliárd forint

2017 után először ismét az OTP-vezér került a lista élére. Becslések szerint több mint 70 milliárddal növelte vagyonát, így a Forbes milliárdosok toplistájának történetében ő az első, aki átlépte az 500 milliárdos határt. A növekedést a Bonafarm-csoport eredményezte, ami 20 százalékkal növelte az értékét egy év alatt.

2. Felcsuti Zsolt, becsült vagyon: 468,6 milliárd forint

Most először végzett az MPF Holding tulajdonosa a második helyen. Ezen kívül idén ő is beléphetett a dollármilliárdosok listájára, miután az amerikai Forbes szerkesztősége elfogadta a magyar auditálók vagyonbecslését. Így Mészáros és Csányi mellett ő lehetett a harmadik, aki a globális gazdaglistán Magyarország neve alatt szerepelhet.

3. Mészáros Lőrinc és családjának becsült vagyona: 436,5 milliárd forint

Meglepetésnek számít, hogy Orbán Viktor barátja a 2019-es listán a 381,3 milliárd forintos becsült vagyonnal lett listavezető úy, hogy öt évvel korábban még csak nem is szerepelt a leggazdagabbak között. A vagyon növekedése lelassult, sőt, stagnált. A vagyona csökkenésének az is oka, hogy igen nagy a tőzsdei kitettsége, tavalyi vagyonának mintegy negyedét ez tette ki. Tőzsdei vagyona kb. 50–55 milliárddal ér kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.

4. Gattyán György, Becsült vagyon: 357 milliárd forint

5. Veres Tibor, Becsült vagyon: 295,9 milliárd forint

6. Szíjj László, Becsült vagyon: 229 milliárd forint

7. Jellinek Dániel, Becsült vagyon: 224,7 milliárd forint

8. Demján Sándorné és családja, Becsült vagyon: 220,1 milliárd forint

9. Széles Gábor, Becsült vagyon: 190,2 milliárd forint

10. Rahimkulov Ruszlán, Becsült vagyon: 174,1 milliárd forint


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!