Ahogy az első kettő, úgy a harmadik oltás is működik a koronavírus ellen, emelte ki a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.


Merkely Béla az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: a negyedik hullámot a delta variáns, az indiai mutáns okozza, amely sokkal fertőzőképesebb, mint az eredeti, a vuhani vírus és még a brit variánsnál is erősebb. A harmadik oltás viszont visszaállítja a vakcináknak azt a hatékonyságát, amelyet a brit variánssal szemben az első két vakcina jelentett.

A fertőzöttek számának növekedéséről azt mondta, az esetszámnál fontosabb a kórházban lévők száma. Jelenleg több mint kétezer fertőzöttet ápolnak kórházban. A kórházban fekvők száma alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor, de dinamikusan növekszik, hívta fel a figyelmet a rektor, hozzátéve: ezért változtatni kell.

Bár két oltás után extrém ritka a súlyos, lélegeztetőgépes kezelést igénylő esetek száma, az idősek immunrendszere gyengébb, így ők súlyosabb állapotba is kerülhetnek

- hangsúlyozta a harmadik oltás jelentőségét Merkely Béla.

Kiemelte, hogy amikor tünetmentes embereket szűrnek, akiknek például utazás miatt szükséges a PCR-teszt, akkor is százból jellemzően négy-öt embernek pozitív lesz a koronavírus-tesztje. Így ha egy nagyobb rendezvényen húsz-ötven ember tartózkodik zárt térben, köztük is lehet egy-két olyan, aki tünetmentes fertőzött.

A rektor, aki mostanáig már több mint 21 ezer koronavírus elleni védőoltást adott be, azt mondta, a szakemberek értetlenül állnak az oltásellenes véleményekkel szemben. Kiemelte: az orvostudomány történetében még nem volt olyan hatékony megelőző módszer, mint az oltás. A járvány jelenlegi szakaszában a legbiztonságosabb a két oltás, majd a második után hat hónappal a harmadik oltás felvétele, jelentette ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!