A csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elhalasztott három futam közül a monacói versenyhétvégére egyáltalán nem kerül sor idén - közölték a szervezők.

A Forma-1 szervezői korábban arról számoltak be, hogy a május 24-re tervezett verseny mellett a május 3-i hollandiai és a május 10-i spanyolországi viadalt is egy későbbi időpontban rendezik, amelyről egyeztetnek a helyi rendezőkkel.

A Forma-1-rajongók készíthetik elő a zsebkendőt

Egyre kaotikusabb a helyzet.

Ezt követően jelent meg az Automobile Club de Monaco közleménye, amelyhez hozzájárulhatott az is, hogy csütörtökön derült ki: az uralkodó, II. Albert herceg koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnami (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották.

A Forma-1 szervezői szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni.

Elsőre furcsa, de érthető döntést hozott a Forma-1

Mindent próbálnak megtenni annak érdekében, hogy minél több futamot meg lehessen rendezni idén.

Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.

Időközben az a döntés is megszületett, hogy a beharangozott szabályváltoztatásokat csak a 2022-es idénytől vezetik be. A döntés a Nemzetközi Automobil Szövetség vezetőinek, a versenysorozat szervezőinek, valamint a tíz csapat illetékeseinek egyhangú megállapodását követően született meg.

A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került istállók jövőre is használhatják az idei autóikat, és a közeljövőben újabb tárgyalásokra kerül sor a további jelentős megtakarítások érdekében.

A szabályváltoztatások eredményeképpen a versenyautók látványosan megváltoznak majd, és könnyebbé válik velük az előzés, de a jelentős módosítások komoly költségekkel és hosszú tervezési, valamint fejlesztési idővel járnak.

Kiemelt kép:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!