A biztonsági személyzet futva üldözte a fürge állatot. Percekig állt a futam. Nem ez volt az első alkalom, hogy gyík miatt kellett megállítani az edzést Szingapúrban.


Szombaton a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzését váratlanul meg kellett szakítani:

Az utcai pálya boxutcájának bejáratánál tűnt fel a hívatlan vendég, aki láthatóan nem találta a kijáratot. Az F1 hivatalos X csatornáján az esetet „a legfurcsább piros zászlónak” nevezték.

A versenyzők sem hagyták szó nélkül a nem mindennapi jelenetet: Fernando Alonso lassított, hogy kikerülje az állatot, míg George Russell, a mérnöke egyenesen sárkánynak nevezte a gyíkot.

Nem ez volt az első alkalom, hogy gyík miatt kellett megállítani az edzést Szingapúrban. 2016-ban Max Verstappen is egy hasonló helyzetbe került, de ő inkább nevetve vette tudomásul a furcsa akadályt.

A villanyfényes futam magyar idő szerint délután 14 órakor kezdődik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!