Rendkívüli esemény zavarta meg az Eötvös Cirkusz műsorát a szegedi Auchan áruház mellett péntek este, írja a Délmagyar. A lap egyik olvasója számolt be arról, hogy este fél kilenc körül félbeszakadt az előadás, mert az egyik oroszlán elszabadult.


Min mondta, megfékezték az állatot, de pánik tört ki a nézők között, elkezdtek kimenekülni, a sátrat pedig biztonsági okokból kiürítették. Az előadás nem folytatódott.

Az Eötvös Cirkusz illetékese szerint szó sem volt elszabadult oroszlánról és pánikról, hanem annyi történt, hogy a produkció végén, amikor mennek ki az állatok egy hosszú, hálós szakaszon futnak keresztül.

Gyorsan szaladtak, párzási időszak van és amikor az egyik utolérte a másikat, az bepánikolt és belegabalyodott a hálóba. Nem tudtuk folytatni a műsort, de a protokoll szerint ilyenkor amúgy is ki kell üríteni nézőteret

- mondta.

A szigorú biztonsági szabályok miatt nem voltak veszélyben a nézők, az oroszlánnak sem esett baja. Az előadásból húsz perc maradt el, a nézőket meghívták egy másik előadásra.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI Fotó/Czimbal Gyula


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!