Támadás érte szombaton az afgán távközlési minisztérium épületét Kabul belvárosában, legkevesebb tizenkét ember - öt támadó, négy civil és három katona - vesztette életét, és nyolcan megsebesültek - közölte Naszrát Rahími afgán belügyi szóvivő szombaton.


A támadás szemtanúk beszámolói szerint egy öngyilkos merénylő robbantásával kezdődött a város forgalmas kereskedelmi negyedében álló többemeletes épület főbejáratánál, amit heves fegyverropogás követett.

Szajid Mohammad Rosandil rendőrfőnök elmondta, hogy az öngyilkos merénylő robbantott utat az épületbe négy fegyveres támadónak.

Naszrát Rahími szerint a területet a rendőrség lezárta a minisztérium körül, míg a biztonsági erők a támadókat próbálták leküzdeni a több órán át zajló tűzharcban. Bejelentette, hogy a biztonsági művelet véget ért, miután "mind a négy támadóval végeztek az afgán biztonsági erők". A szóvivő hozzátette, hogy a biztonsági erők további négy öngyilkos merénylőt is megöltek, mielőtt elérhették volna kiszemelt célpontjukat a közelben lévő központi postahivatalban.

Rahími beszámolt arról is, hogy a biztonsági erők mintegy 2700 állami alkalmazottat és civilt mentettek meg a kormányzati épületegyüttesben, illetve a központi postahivatalban.

Asraf Gáni államfő határozottan elítélte a támadást. Közleményében kiemelte, hogy Afganisztán ellenségei a polgári közigazgatás tisztségviselői ellen támadva próbálnak félelmet kelteni a lakosságban.

Szajida Rasíd köztisztviselő, aki néhány kollégájával élve ki tudott menekülni a minisztérium épületéből elmondta: "Egy fegyverest láttunk, aki egy iroda ajtaját próbálta betörni, amikor éppen kifelé szaladtunk, megpróbált lelőni minket, miközben azt kiabálta: Mindenkit megölök itt!" Mint mondta, legkevesebb hat nő megsebesült a történtek során.

Az épületben dolgozók százait evakuálták, köztük a minisztériumi dolgozók gyerekeit is a számukra fenntartott napköziből.

A kabuli vezetés megdöntéséért küzdő radikális iszlamista tálibok közleményben tagadták, hogy közük lenne a történtekhez. A dél-ázsiai államban hasonló merényleteket elkövető Iszlám Állam terrorszervezet eddig nem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Sayed Khodaberdi Sadat/ANADOLU AGENCY


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!