Ahogy mi is megírtuk, leváltották Éger Istvánt a Magyar Orvosi Kamara éléről, a helyére Kincses Gyula került. A kamara tisztújító küldöttközgyűlésén szombaton a jelenlévő küldöttek 202 szavazattal támogatták az új elnököt, míg Éger István korábbi elnök 120 szavazatot kapott.

A volt elnök a Népszavának nyilatkozva azt mondta, nem számított ekkora szavazatkülönbségre, de elmondása szerint "az új küldöttek jelentős része még arra sem tartott igényt, hogy meghallgassa pénteken a kamarai munkáról szóló beszámolót, hiszen csaknem százan csak szombaton voltak jelen, és nyomták a gombot arra, akire mondták neki."

hirdetés

"Ebben sajnos visszaköszönt a tavaszi küldöttállítás, ami nem egészen őszinte körülmények között zajlott. Sok helyütt úgy toborozták a küldötteket, hogy „gyere el, egy évben egyszer kell csak, hogy ott légy, más dolgod nincs”. Pedig küldöttként komoly közösségi feladata és felelőssége van mindenkinek"

- mondta Éger István.

Mint mondta, szabályos, demokratikus választáson maradt alul, de szerinte "az, aki most bemegy a kamarába dolgozni remek feltételeket, képzett munkatársakat, kiváló infrastruktúrát, jó pénzügyi helyzetet és sok alaposan előkészített, „végstádiumban” lévő ügyet talál.

Azt azért hozzátette, hogy mivel miután

senki nem maradt ott a régi vezetésből,

szerinte az Újratervezés orvoscsoportnak nem is lesz könnyű felvenni a fordulatot.

Arra a kérdésre, hogy mit fog csinálni ezután, azt felelte, folytatja az orvosi munkát.

Évtizedek óta kivonuló mentőorvosként dolgozik, és büszke arra, hogy 63 évesen ehhez még elég jó fizikuma van.

Kincses Gyula, a MOK új elnöke azt mondta a lapnak, hogy a törvény szerint járó végkielégítést megkaphatja az elődje, de nem tervezik azt a gesztust megadni, amit Tarlós István leköszönő főpolgármesternek tett Karácsony Gergely főpolgármester, vagyis nem adnak neki többletjuttatást.

A jövőbeli terveiről annyit elárult, hogy

a 105-ös busszal fog bejárnia a kamarába, az új elnökség takarékosan szeretne bánni az orvosok tagdíjával, és átvilágítják majd a kamara mögötti céghálót, "mert nem látni, mi történik ott."