Amikor be kell menni nap mint nap a munkahelyre az embernek - már ha van munkája -, sokan arról ábrándoznak, hogy milyen jó lesz majd nyugdíjba menni, 65 vagy még több évesen (most épp 65 év a nyugdíjkorhatár). De többen megtehetnék, hogy előbb hagyják ott a munkájukat és vonulnak "nyugdíjba" - többen, mint talán gondolnák.
Ennek a képletnek két kulcstényezője van:
- az, hogy mennyi pénzből tud vagy akar megélni az illető,
- a másik pedig, hogy mennyit tud félretenni havonta, mennyi idő alatt tudja megtakarítani az önkéntes nyugdíjba vonuláshoz szükséges vagyont.
A fő szabály az, hogy az éves megélhetési költség 25-30-szorosát kell felhalmozni ehhez.
Az egyéntől függ, hogy kinek mennyi ez a megélhetési költség. Van, aki nem tud lemondani még az autóról sem, míg más hajlandó minden ételét önellátásban termesztett zöldségből, gyümölcsből elkészíteni.
Most egy egy fős háztartásra érvényes létminiumum havi 95 ezer forint körüli összeg. (A létminimum azt mutatja, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő - szükségletek kielégítését. Ez tehát nem szegénységi küszöb, hanem olyan jövedelem, amely az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is lehetővé teszi.) Ha ezzel számolunk, akkor 29-34 millió forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy ezen a minimális életszínvonalon éljen valaki a megtakarítás hozamaiból.
Két keresős és két gyerekes háztartásban a havi létminimum 270 ezer forint körüli összeg. Ha ezt vesszük alapul, akkor 81-97 millió forint vagyonra lesz szükség.
De ezek csak zsinórmértékek, azt kell felmérnie mindenkinek, aki ebben gondolkozik, hogy mennyi pénzt emészt fel az az életvitel, amelyet saját magának elképzel, ami kielégíti igényeit.
Magyarországon van egy férfi, aki a harmincas éveinek az elején erre az útra lépett, addig, elmondása szerint 12 év alatt fel tudott halmozni annyi vagyont, hogy annak a hozamából (részvények osztalékából, kiadási célra megvásárolt ingatlan bérleti díjából) a saját életszínvonalán elél. Ez pedig azt a lehetőséget teremti meg neki, hogy akkor vállaljon alkalmi munkát, és olyant, amilyent szeretne. Ez plusz bevételt jelent neki, aminek a sorsáról dönthet: vagy ezt is befekteti, vagy egy részét elkölti, életszínvonalát ideiglenesen megemeli.
Ez a korai "nyugdíjba vonulás" nem azt jelenti, hogy egész nap a lábát lógatja az ember - ő is ezt vallja és a külföldi példák is ezt erősítik. Abban az értelemben aktív marad az ember, hogy elfoglalja magát (alkalmi munka mellett olyan képzésben vesz részt, amihez kedve van, több és minőségibb időt tölt a családjával, stb), azt teszi, amihez kedve van, nincs rákényszerítve a napi 8 órás, heti 40 órás mókuskerékre.
Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu
