Egy civilben utazó rendőr mentette meg egy busz utasait, miután a sofőr rosszul lett - számoltak be róla a police.hu oldalon.

Az eset még július elsején történt a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatán. Ezen utazott Varga-Csikász Bese, a Készenléti Rendőrség munkatársa is, aki 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás út alatt.

A törzsőrmester elmesélte, hogy eleinte minden rendben volt, ám a sofőr a Váci útról nem kanyarodott rá az M2-es autóútra, amerre menni kellett volna, ekkor pedig zúgolódni kezdtek az utasok. A rendőr odament a sofőrhöz, hogy figyelmeztesse, nem jó irányba tart. Erre a nyugdíjaskorú sofőr azt mondta, hogy eltévedt, de a következő lehetőségnél visszakanyarodik az M0-sra.

– Ilyen előzmények után nem olyan nyugodt az ember – magyarázta Varga-Csikász Bese, akinek ezek után feltűnt, a sofőr sávváltások közben is bizonytalan. Újra odament hozzá, és megkérdezte: valamiben segíthet-e.

A férfi azt mondta, hogy eltévedt, most vezeti először a járatot.

hirdetés

– Ekkor már érzékeltem, hogy zavart – folytatta. – Az utasok közül többen mondták, hogy rendszeresen ezen a vonalon vezet. Nekem is eszembe jutott, hogy láttam már korábban is a járaton.

A zsaru felhívta a Volánbusz központi számát, és elmondta, hogy mit tapasztalt a sofőrrel kapcsolatban.

Percek alatt kiderült, a férfi tényleg félrebeszél: 30 éve ugyanazon a vonalon dolgozik. A busztársaság már a hívás előtt, a GPS adatai alapján felfigyelt arra, hogy valami gond van a járattal. Akkor már percek óta hiába próbálták telefonon elérni a sofőrt.

A Volánbusz illetékese és a törzsőrmester megegyezett abban, hogy meg kell állítani a legelső lehetőségnél a buszt.

– Letettem a telefont, és a buszvezetőhöz léptem – mondta a törzsőrmester. – Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha megállnánk. Kértem, hogy húzódjunk le. Nagy szerencsénk volt, mert Vácnál, pont egy gyorsító sáv végén egy olyan kijárathoz közelítettünk, ahol nem akadályoztuk a forgalmat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés