A kormány a külpolitikában is a keresztény gondolkodású politikát képviseli - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Önkormányzati Tanácsának ülésén.

Menczer Tamás előadásában elmondta, hogy a keresztény külpolitika a nemzeti érdeket helyezi az első helyre. Az ilyen külpolitika korrekt és az azt képviselők korrektek a partnereikkel szemben, ezen felül segíti az elesetteket, különösen az üldözött keresztényeket - mondta.

Az államtitkár üldözött keresztényekkel kapcsolatos megjegyzése azért is lényeges, mert éppen csütörtökön derült ki, hogy a kormány a hegyi-karabahi konfliktusban az őskeresztény Örményország helyett Azerbajdzsán oldalán áll.

A magyar kormány Azerbajdzsánt támogatja a világ egyik legősibb keresztény területével szemben

Azbej Tristan és a keresztények védelméért felelős államtitkárság nem lesz boldog a döntéstől.

Menczer Tamás arról is beszélt, hogy szerinte az európai térben van egy vita, hiszen a liberális oldal azt mondja, hogy a kereszténydemokrácia idejétmúlt, nincs rá szükség, ugyanakkor ami értékes és értéket képvisel, az nem lehet elavult.

Miután a kereszténydemokrácia "fontos, fajsúlyos, életbevágó értékeket" képvisel, ezért az, amit a liberálisok mondanak, nem lehet igaz - fogalmazott Menczer Tamás, hozzátéve, hogy a kereszténydemokrácia nem a múlt, hanem a jövő, mert a közösség és a biztonság megerősítését, valamint a munka becsületét képviseli.

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!