Orvosként mindannyian, vezető és beosztott orvosok, bárhol is vagyunk a hierarchiában, arra esküdtünk, hogy nem ártunk betegeinknek, minden erőnkkel, tudásunkkal segítjük őket. Ez nem lehet politikai vagy gazdasági kérdés


- írta Szijjártó László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Orvosi Kamara elnöke egy Facebook-posztban, megosztva Novák Hunor orvos bejegyzését egy interjúról, amely egy professzorral készült, azonban Novák nem nevezhette meg sem az interjúalanyt, sem a kórházat, mert a kórház megtiltotta.

Szijjártó a bejegyzésben úgy fogalmazott: "Nem szabad összekeverni az orvosi titoktartás, az intézményi lojalitás szabályát a cenzúrával, mely a sikeres együttműködést, betegeink hiteles tájékoztatását akadályozza".

A megyei orvosi kamarai elnök ennek kapcsán a Telexnek többek közt arról beszélt:

Ha cenzúrázzák az orvosokat, és nem mondhatják el, hogy egy kórház vagy rendelő nem tud megfelelő minőségű ellátást nyújtani, nem kommunikálhatnak szabadon az orvosok a betegeikkel a médián keresztül, az a betegeknek is súlyosan árt.

Mint mondta: a magyar kórházakban jellemző, hogy az intézményvezető retteg, hogy a dolgozók bármit nyilatkozhatnak, ami miatt neki "a fejére koppintanak, ezért folyamatosan próbálja kontrollálni és néha vegzálja a kollégáit". Így a szabályok szerint kizárólag az intézményvezető nyilatkozhat.

A beteg és az orvosa között létrejön egy láthatatlan szerződés, és ennek jegyében az orvosnak a beteg felé igenis van egy nagyon fontos tájékoztatási kötelezettsége. El kell mondanunk, milyen kezelési lehetőségek, alternatívák vannak, majd közösen hozunk döntést a továbbiakról. A régi paternalista orvosi világban persze egyedül az orvos döntött minderről, a betegnek kevés beleszólása volt a saját kezelésébe, de ez ma már jogilag és etikailag is problémás

- mondta.

Az orvos beszélt arról is, hogy ha a kórházban átmeneti ellátási problémák vannak, például leszakadt a mennyezet, nincs elég személyzet, nincs elég eszköz, azaz a kórház nem tudja a megfelelő minőségben biztosítani az ellátást, azt neki "kutya kötelessége elmondani minden betegnek".

Szijjártó egyúttal hangsúlyozta, hogy ha egy kórházban nem tudnak megfelelő ellátást nyújtani, akkor azt a beteggel közölni kellene minden lehetséges csatornán. "Ha minderről nem tájékoztatják a betegeket, akkor veszélyeztetik az ellátásukat, és a kórház etikátlanul jár el velük szemben", hangsúlyozta.

Bármilyen kormány, bármilyen politikai oldal gázolna bele így az orvosok szakmai autonómiájába és az orvos-beteg kapcsolatba, azzal súlyos hibát követne el

- közölte a megyei kamarai elnök.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!