A 44 éves Aleksandra Aukett 250 ezer fontra (112 millió forintra) perelte a helyi önkormányzatot, miután a 2017 márciusában az akkori munkahelyén, egy londoni óvodában annyira megverte egy ötéves gyerek, hogy azóta is mankóval kell közlekednie.


Aukett csak rendet akart tartani a rá bízott csoportban, amikor egy "korához képest nagydarab" ötéves óvodás "megütötte, megcsípte és megrugosta". A támadásban többszöri lágyrész-sérülést szenvedett.

A Közép-London megyei bíróságon megrendezett tárgyaláson a Sun beszámolója szerint azt mondta, az eset olyan traumatikusan érintette, hogy utána dolgozni sem tudott eljárni többet, mert félt az "iskolai környezettől".

Richard Roberts bíró a keddi tárgyalás végén arra kötelezte az óvoda felügyeletéért felelős helyi hatóságot, London Hillingdon kerületének önkormányzatát, hogy fizessen kártérítést az asszonynak - mivel a tárgyalóteremben elhangzottak alapján világossá vált számára, hogy az óvodának többet kellett volna tennie az áldozat védelmében.

Gemma Witherington ügyvéd a tárgyaláson azt mondta, hogy a tárgyaláson csak X-ként emlegetett óvodás aznap először megvert egy másik gyereket, a dadusként dolgozó Aukett pedig ekkor kivitte a többi óvodást a teremből, hogy meg tudja beszélni a dolgot az agresszív ötévessel.

Ekkor azonban a gyerek rárontott, mellkason ütötte, megcsípte és megrugdosta a csípőjét, az ágyékát és az a lábait. A támadás hatására az áldozat a derekánál, a mellkasán és a bal fenekén is olyan súlyosan megsérült, hogy azóta sem gyógyult fel teljesen.

Orvosszakértők szerint a dadusnak azóta a krónikus hátfájással, a poszttraumás stressz szindrómával és a depresszióval is meg kell küzdenie.

Még mindig korlátozott vagyok.Meg sem közelítem a mobilitás, a fittség és az egészségi állapotom azt a szintet, amelyen a baleset előtt voltam

- írta le saját élethelyzetét Aukett, aki azt állította: az óvoda vezetése nem figyelmeztette őt, hogy a szóban forgó, veszélyeztetett családi háttérrel rendelkező óvodás olykor nemcsak a kortársaival, hanem a felnőttekkel is rendkívül agresszíven viselkedik.

A helyi önkormányzatot képviselő Roderick Abbott azzal védekezett: az ügyfelei mindent megtettek annak érdekében, hogy megvédjék a személyzetet és a gyerekeket a jelentkező kockázatoktól. Illetve kiemelte azt is, hogy az agresszív ötévesre vonatkozóan volt egy külön tanulói kockázatértékelés, amely pontosan meghatározta a potenciális veszélyeket - erről pedig a felperesnek is tudnia kellett.

A bíróság azonban Aleksandra Aukett mellé állt, és a helyi önkormányzatot 140 ezer font, azaz több mint 62 millió forintnak megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!