Egy amerikai esküdtszék 29,5 millió dolláros, azaz átszámítva majdnem kilencmilliárd forintos kártérítést ítélt meg, miután egy nő súlyos agykárosodást szenvedett, mert beleharapott egy mogyoróvajjal töltött perecbe és súlyos allergiás rohamot kapott - jelentette a Las Vegas Review-Journal című amerikai lap. A pénzt szülei kapták meg, akik napi 24 órában gondozzák a magatehetetlenné vált nőt.


Chantel Giacalone 27 éves volt, amikor egy Las Vegas-i kiállításon dolgozott 2013 februárjában, és barátnője fagyasztott joghurtot vitt neki, amihez egy piciny perecet is rakott. Giacalone beleharapott, nem tudva, hogy abban mogyoróvaj is van, amire allergiás.

A színésznőként is dolgozó nő azonnal segítséget kért a helyszínen dolgozó mentősöktől, de ők a család ügyvédjének elmondása szerint nem megfelelően látták el, és ezért több percre oxigén nélkül maradt az agya. A MedicWest nevű mentőszolgálat mentőseinél ugyanis az előírásokkal ellentétben nem volt intravénás epinefrin, csak olyan, amit izomba kell adni, és az nem volt elégséges az anafilaxiás sokkot kapott nő kezelésére - hangzott el a cég ellen indított polgári perben.

A család eredetileg hatvanmillió dolláros kártérítés megítélését kérte a cég ellen, ami az ügyvéd elmondása szerint "a profitot a betegek kezelése elé helyezte". A MedicWest tagadta, hogy gondatlanul jártak el, és a cég szerint a nőnek olyan súlyos allergiája volt, hogy elkerülhetetlen volt a végeredmény.

A nő apja, a hetvenéves Jack Giacalone elmondta, hogy a majdnem harmincmillió dolláros kártérítésből egy új házat vesznek, ahol lányának - aki jelenleg a konyhájukban fekszik - saját szobája lehet, és speciális fürdőszobája. Szülők közölték, hogy továbbra is ők akarják ellátni a lányukat, akinek kezei és lábai is lebénultak, csak a szemével tud kommunikálni, és egy csövön keresztül kell táplálni.

A Review-Journal beszámolója szerint a most 35 éves nő várhatóan 55 éves koráig fog csak élni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!