Jelentős átalakítások várnak az európai energiarendszerre, amennyiben meg akar felelni azon célkitűzéseknek, hogy az Európai Unió 2050-re elérje a klímasemlegességet. A kifejezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy megvalósul az egyensúly a kibocsátott szén-dioxid, illetve a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége között. Ehhez azonban gyors áttérés szükségeltetik a megújuló energiaforrásokra. A nap- és szélenergia hasznosítása mellett sokan a tiszta hidrogén fejlesztésének felgyorsításában látják a jövőt.

A tiszta hidrogén előnye, hogy nem jár károsanyag kibocsátással - a folyamat egyetlen mellékterméke a víz -, ráadásul felhasználható folyékony üzemanyagok előállítására, és a meglévő infrastruktúra (gázszállítás és gáztárolás) is átalakítható a hidrogén számára.

A tiszta hidrogénnek pedig nagyobb az energiasűrűsége, mint az akkumulátoroké, így nagy távolság és nehéz áruk szállítása esetében is használható.

Ennek jegyében a németországi Bosch bejelentette, hogy a Maximator Hydrogen vállalattal együttműködve világszerte 4000 hidrogén-töltőállomás kiépítését tervezi. Ezáltal 2030-ig minden harmadik hidrogén-töltőállomás Bosch-komponensekkel működhet majd. Ezek a zöldhidrogén mindennapi gazdaságos felhasználásához is hozzájárulhatnak, például személygépkocsikban, autóbuszokban és vonatokban.

Bosch

Az ipar energiaigényére is megújuló energiaforrással válaszolhat a német cég, amely a mobil és telepített üzemanyagcellákat is fejleszt. 2024-ben megkezdik az úgynevezett telepített szilárd-oxidos üzemanyagcellák sorozatgyártását, melyeket rugalmasan, a tényleges energiafelhasználás helyszínén lehet majd üzembe helyezni. Jelenleg nagyjából 50 van működésben a különböző ipari területeken.

A vállalat közölte, a jövőben nemcsak a hidrogén sűrítésének és elektromos árammá alakításának technológiáját kínálja, hanem magában a hidrogén előállításában is részt kíván venni. Ezért az évtized végéig nagyságrendileg 500 millió eurót fordít az elektrolizáló berendezések részegységeinek fejlesztésére. Ezek a berendezések az elektrolízis során az elektromos energia segítségével a vizet hidrogénre és oxigénre bontják. Ha a felhasznált elektromos áram megújuló energiaforrásból származik, akkor az úgynevezett "zöldhidrogén" előállításáról beszélünk.

A klímasemleges jövő felé vezető úton lehetővé kell tennünk az energiaintenzív iparágak számára, hogy megújuló forrásokból származó energiára térjenek át. A hidrogén az ellátásbiztonság kulcsfontosságú eleme lesz

- jelentette ki Rolf Najork, a Bosch igazgatóságának tagja.

A vállalat saját németországi, homburgi gyárában már működik egy olyan úgynevezett hidrogénciklus, amelyet a jövőben egyre több üzemben használhatnak majd. A hidrogénciklus során megújuló forrásokból származó energia felhasználásával, az elektrolizáló berendezés segítségével zöldhidrogént állítanak elő. A zöldhidrogént a gyártási folyamatokhoz használják fel, illetve sűrített hidrogént tankolnak az üzemanyagcellás járművekbe. A Bosch célja, hogy gyárainak energiafelhasználását következetesen csökkentse, és ezt az energiát legnagyobb arányban megújuló energiaforrásokból saját maga állítsa elő a jövőben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!