Megvan az az újfehértói vadászat során használt fegyver, amivel feltehetően leadták azt a lövést, ami halálra sebzett egy két kilométerre lévő férfit a családi háza udvarán. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a rendőrség által lefoglalt fegyver egy golyós vadászpuska volt. Hozzátette, nincs még gyanúsított az ügyben, és a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit.

Mint arról elsőként beszámoltunk, egészen hihetetlen vadászbaleset történt pénteken kora este Újfehértó belterületén. Egy férfi az udvaron beszélgetett, amikor eltalálta egy lövés a lapockájánál. A meglőtt férfit kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség megállapította, hogy a férfi testében talált lőszer egy helyi vadásztársaság tagjának a fegyveréből származik, és ezzel a fegyverrel a lakóháztól körülbelül 2 km-re adtak le az úgynevezett vétlen lövést.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Azóta folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. Fegyverszakértő, és igazságügyi boncszakértő bevonásával vizsgálják az eset körülményeit, és azt, hogy ki használta a vadászpuskát az érintett időszakban.

Döbbenetes vadászbaleset: két kilométerről leadott lövés ölt meg egy udvarán ülő férfit Újfehértón

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!