Most a brit alsóházon a sor, hogy döntést hozzon.


Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit miniszterelnök éjfél után Strasbourgban bejelentette: jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el a – mindeddig a Brexit-megállapodás létrejöttének akadályát jelentő – ír-északír pótmegoldás ügyében. Az Európai Bizottság elnöke és a brit miniszterelnök most azt remélik, hogy a jogi garancia meggyőzi a brit alsóház azon képviselőit is, akik január közepén leszavazták az uniós tagországok által még novemberben jóváhagyott megállapodást.

Ha a brit parlament többsége támogatja a megállapodást, a március 21-22-én rendezendő rendes EU-csúcson a tagországok vezetői is jóváhagyhatják a mostani biztosítékot, amely nem módosítja, hanem kiegészíti a megállapodást.

Az ír-északír-határ fizikai lezárásának elkerülését biztosítani hivatott "backstop" azért váltotta ki a Brexit-párti képviselők haragját, mivel ha bevezetik, akkor – Geoffrey Cox brit igazságügyi miniszter olvasatában – az Egyesült Királyság az EU vámuniójában ragadhat, kilépni ugyanis csak az uniós döntéshozók jóváhagyásával tud. A mostani módosítás értelmében a backstop élesítése után bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el – idézi Juncker szavait a hvg.hu.

A bizottság elnöke közölte: ha a brit parlament megszavazza az egyezményt, akkor az EU kész azonnal megkezdeni a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások előkészítését. Azt is elismételte, hogy a Brexit szomorú Európa számára.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!