Szeptember helyett jövő májusban csap össze harmadszor is a Boksz Világszövetségnél (WBA) középsúlyban címvédő mexikói Saúl Álvarez és a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF) világbajnok, kazah Gennagyij Golovkin - a The Athletic értesülése szerint. Az időpont-módosítást a koronavírus veszélyével indokolták a felek, hangsúlyozva, hogy

mindenképpen nézők előtt akarnak mérkőzni, erre jövő tavasszal látják a legjobb lehetőséget.

A két klasszis ökölvívó szeptemberben az Egyesült Államokban, Dallasban találkozott volna, az új meccs helyszínéről még nincs hír. Úgy tudni, hogy a garantált meccspénz Álvarez esetében 45 millió dollár, míg Golovkin 30 milliós honoráriummal számolhat.

Mike Tyson kihívta ellenfelét a visszatéréséhez

Olyan ellenfelet választott, akivel már többször meg kellett volna mérkőznie.

A súlycsoportoktól független ranglistákon egyformán a legszűkebb élcsoport tagjaként jegyzett profi bokszolók 2017-ben találkoztak először, amikor Golovkin világbajnokként lépett a ringbe, és összecsapásuk döntetlennel zárult. A második meccs, amelyet ugyancsak középsúlyban és megint csak Las Vegasban rendeztek meg 2018-ban, hasonlóképpen szoros csatát hozott, de a három pontozóból kettő a kihívó mexikóit látta jobbnak. Az volt a kazah profi pályafutása első veresége, a WBA-é mellett elveszítette a WBC-nél, a Boksz Világtanácsnál őrzött övét is - még ha sokan is vitatták Álvarez győzelmének jogosságát.

Azóta Álvarez begyűjtötte a WBO, a Boksz Világszervezet vb-címét is, míg Golovkin a negyedik jelentősebb sportági világszövetség, az IBF világbajnoka lett.

A 30 esztendős mexikói profiként 53 - közte 36 KO-val - nyert meccset, egy vereséget és két döntetlent számlál, míg a 38 éves Golovkinnak - aki amatőrként olimpiai ezüstérmes és világbajnok volt - a hivatásosok között eddig 40 győzelme (benne 35 kiütéses sikere) van egy-egy döntetlen és vereség mellett.

Kiemelt kép: CORTESÍA / NOTIMEX / Notimex via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!