Hongkongban betiltották az étkezést az éves gasztronómiai világkiállítás látogatói számára: tilos levenni a maszkot és akár csak megkóstolni a standokon kiállított ételeket a koronavírus-járvány során életbe léptetett korlátozások miatt - írja a szervezők bejelentésére hivatkozva az MTI.

Az ötnapos eseményre több tíz millió látogatót és több száz kiállítót várnak, amely augusztus 11-én kezdődik a hongkongi kongresszusi és kiállítási központban. A kiállítás területén nem lesznek étkezőhelyiségek, és valamennyi látogatónak maszkot kell viselnie kell a közegészségügyi és járványügyi korlátozások miatt - közölte Sophia Chong, a világkiállítást szervező Kereskedelemfejlesztési Tanács (TDC) megbízott vezérigazgatója.

Megértjük, hogy a látogatók szeretnék megkóstolni a kiállított ételeket. Reméljük, hogy a kiállítást ismét meg tudjuk rendezni a világjárvány után is, amikor már biztonságosan és egyszerűbb higiéniai szabályokkal összhangban tudjuk ezt megtenni

- tette hozzá.

A döntés egy nappal azután született, hogy a hongkongi kormányzat korlátozással, de engedélyezte a város népszerű rugbykupája, a Hong Kong Sevens szurkolóinak, hogy novemberben részt vegyenek a csapatok mérkőzésein: italt szabad lesz fogyasztani, de tilos lesz étkezni a stadion lelátóin, és minden korty ital elfogyasztása között maszkot kell viselni. Chong nem aggódik a kiállításon bevezetett intézkedés következményei miatt, mivel az étkezési tilalmat már a tavalyi rendezvényen is alkalmazták. "Az idei gasztronómiai világkiállításon ugyanannyi kiállító lesz, mint a tavalyi eseményen" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hongkongban a szigorú kínai járványügyi előírásokhoz hasonlóan a korlátozások terén a zéró tolerancia van érvényben. A harmadik éve tartó karantén során továbbra is szigorú határőrizeti és közösségi távolságtartási előírásokat érvényesítenek a hatóságok: tilos például a négy főnél nagyobb társaságok gyülekezése a nyilvános helyeken, éttermekben, kávézókban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!