Csütörtökön az áldozat szüleinek, férjének és az ő szüleinek a meghallgatásával folytatódott volna a Fővárosi Törvényszéken annak a 41 éves férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint hat és fél évvel ezelőtt a Soroksári úton megerőszakolta és megölte Gyurik Krisztinát. A bíró ugyanis a szerdán kihirdetett koronavírus-veszélyhelyzet miatt, idős korukra tekintettel lemondta a kihallgatásukat. Így egyedül a gyilkossággal vádolt R. Szilvesztert hallgatták meg.


A hatóságok öt évig nem találták a bűncselekmény elkövetőjét. Áttörés másfél évvel ezelőtt történt, amikor laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak az évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája és a helyszínen talált anyagmaradványok között. A férfi eleinte azzal védekezett, hogy látta, amikor a futónőt egy másik férfi bántalmazza. Azt állította, úgy került a helyszínre a DNS-e, hogy megpróbálta megvédeni a nőt, és közben megsérült.

Az ügyész életfogytig tartó fegyházat kért tavaly ősszel R. Szilveszterre aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás miatt azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év múlva lehet. Ehhez azonban az egyedülálló férfinak már az előkészítő ülésen beismerő vallomást kellett volna tennie. Az asztalos szakmát tanuló R. Szilveszternek azonban esze ágában sem volt beismernie a bűnösségét, és megtagadta most is a vallomást.

A bíró ezt követően ismertette a genetikai szakértői vizsgálat eredményét. Elmondta, hogy az áldozat combján és különböző testrészein kizárólag R. Szilveszter genetikai profilja volt kimutatható.

A bíró kitért arra is, hogy az áldozat telefonját megtalálták a vádlott börtönletétjei között. Lichy József, a férfi ügyvédje lapunknak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ügyfele a kifosztás ügyében a következő tárgyaláson valószínűleg be fogja ismerni a bűnösségét. Megkérdeztük az ügyvédet, hogy szóba került-e közte és R. Szilveszer között az, hogy védence beismerje a gyilkosságot, azt felelte, hogy ezt soha nem fogja megtenni ügyfele.

A koronavírus-veszélyhelyzet miatt a március 24-ére tervezett tárgyalás elmarad, a következő tárgyalás május 14-én lesz.

Kiemelt kép: 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!