Bizarr sztorival hívta fel magára a figyelmet az észak-spanyol Gijón városa: soha többé nem rendezik meg a több mint száz éves múlttal rendelkező, bikaviadalt is felvonultató fesztiváljukat, miután a héten két olyan bikát öltek meg, amik közül az egyik a Feminista, a másik a Nigériai nevet viselte, írja a Guardian.


A fesztiválnak annyi. Átlépték azt a bizonyos határt… Egy olyan város, ami hisz a nemek közötti egyenlőségben, illetve az integrációban és mindenki befogadásában, nem engedheti meg, hogy ilyen dolgok történjenek

- mondta a város szocialista polgármester Ana González.

A szocialista párt erről a legutóbbi kongresszusán döntött, így a 133 éves Begoña fesztivált idén rendezték meg utoljára. Már eleve a város lakói részéről is csökkent a program támogatottsága, másrészt a pártnak nem tetszett, hogy emberi jogokat sértő ideológiákat vittek bele egy teljesen egyszerű bikaviadalba. A város ezzel egyébként éves szinten 50 ezer eurótól, átszámítva 17 millió forinttól esik el. A bikatenyésztőket képviselő szervezet a spanyol agrárminisztérium jogszabályaira hivatkozik, miszerint a bikák nyomon követhetősége miatt az állatok az édesanyjuk nevét kapják meg. A múlt heti incidensben részt vevő állatok a Feminista és Nigériai névre hallgató anyáktól származnak, amik 1986-ban kerültek a mostani tanyájukra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!