Kelenföldön több száz spanyol fiatal akart felszállni a Ljubljanába tartó vonatra, ezzel igencsak meglepték a MÁV-ot. A vasúttársaság szerint azonban ekkora tömeg bárhol a világon gondot okozna.


Reagált a MÁV a Kelenföldön órákig veszteglő InterCity ügyére. A Vasúttársaság szerint egy közel 300 főből álló csoport bárhol a világon, bármilyen vasútállomáson problémát okozna.

A Citadella InterCity csütörtök reggel indult el Zalaegerszegen át Ljubljanába.

A HVG korábban azt írta, hogy a fiatalok egész Európára szóló ingyenes jeggyel utaztak. Nekik így nem kell külön vonatjegyet vásárolniuk, ez az utazásigény ezért nem is jelenik meg az érintett közlekedési vállalatok rendszereiben sem.

A tumultus miatt a HVG tudósítása szerint ketten is rosszul lettek.

A MÁV délután szerkesztőségünknek küldött közleményében is azt hangsúlyozta, hogy a spanyol csoport nem jelezte előre utazási szándékát.

- tették hozzá.

A MÁV szerint a társaság a váratlan helyzet mielőbbi rendezése érdekében mindent megtett, „a MÁV-START munkavállalói is folyamatosan segítettek az utasok tájékoztatásában a pályaudvaron”.

„A pályaudvarokról két plusz kocsit vitt ki Kelenföldre, ahol azokat a Citadella IC-hez kapcsolták. Így mindenki felfért.”

Azt is hozzátették, hogy a fedélzeten tartózkodóknak vizet osztottak.

- írták a közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!