Nem vonult be büntetése letöltésére Porkoláb Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) volt főtisztje, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja - írja a Magyar Nemzet.


Porkolábot és Labanc Ferencet, a BRFK egykori főnyomozóját idén januárban befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt három-három év szabadságvesztésre ítélték másodfokon. Porkoláb börtönbehívója június közepén érkezett meg, a volt főtiszt azonban megszökött, a fejvadászok szerint azonban előbb-utóbb fel kell bukkannia, miután súlyos cukorbeteg, és gyógyszerekre van szüksége a folyamatos kezeléshez. A szintén három évre ítélt Labanc Ferenc volt főnyomozó felülvizsgálati kérelmének elbírálására és a börtönbehívóra vár. Labanc a lapnak elmondta, be fog vonulni és megkezdi a büntetése letöltését.

A vádirat és az ítélet szerint Porkoláb és Labanc érdekeltségébe tartozott egy magánnyomozásra és követelésbehajtásra szakosodott vállalkozás. Az ügyfeleiknek azt állították, rendőri múltjuk révén a különböző adóhatósági és büntetőeljárások nem nyilvános adataihoz is hozzájuthatnak, illetve az eljárásokat befolyásolni is tudják. Az adatokat azonban már nem szerezték meg, a sikerdíjat viszont minden esetben felmarkolták.

A BRFK két volt főtisztjét 2014 ­augusztusában a Terrorelhárítási ­Központ kommandósainak közreműködésével fogták el a nyomozó ügyészek.

kiemelt kép: iStockphoto.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!