Az Országgyűlés keddi döntése alapján változik a háromezernél több lakosú települések főállású polgármestereire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozás, így ők - az alapellátás kivételével - a jövőben létesíthetnek egészségügyi tevékenységre irányuló jogviszonyt.


Az erről szóló, az önkormányzati törvényt módosító javaslatot - amelyet kormánypárti képviselők, Gulyás Gergely, Böröcz László, Bajkai István és Nacsa Lőrinc terjesztettek elő - 133 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadta el a parlament.

A kormánypárti képviselők mind igennel, az ellenzékiek pedig nemmel szavaztak tehát a Lex Dézsire.

A törvénymódosítás azért kapta ezt a nevet, mert azért volt rá szükség, hogy Győr újonnan megválasztott fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András a város vezetése mellett is folytathassa kardiológiai praxisát.

A törvénymódosítás az önkormányzati képviselőkre és a képviselő-testületek bizottságainak nem képviselő tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon is változtatott. Így a jövőben lehetnek az állam által alapított vagy tulajdoni részesedésével működő gazdálkodó szervezetek felügyelőbizottságának vagy ügyvezetésének tagjai.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!